„Úgy negyedszázada, vagyis amióta figyelem a román törvényhozásban történteket, nemigen fordult elő, hogy ha a saját zsebüket kellett megtömni, akkor a honatyák ezt nem egyöntetűen szavazták volna meg. De ilyen pénzhez nyúlásra, mint amilyen mostanában a parlament két házában végbemegy, eddig nemigen akadt példa. Igaz, ilyen gyenge képességű, szociálisan érzéketlen, korrupt, csak a saját érdekeiket néző képviselők és szenátorok sem ültek a demokrácia legfőbb intézményeiben.

A napokban is, jobb ügyre is használható energiával, nem csak a saját jövedelmük csillagos égig való felemeléséért küzdenek, hanem a menesztésük utáni magas nyugdíjak megszerzéséért is. Egyikük, civilben anyagszállító, meg is magyarázta: hiába tanult az orvos, a tanár, a mérnök annyit, amennyit, ő többet ér náluk, mert az ő vállain nyugszik az ország gondja. És őt ezért jól meg kell fizetni. Másikuk azért panaszkodik, hogy ha nem jön »népet szolgálni«, akkor most »többet kaszálhatott« volna, s öreg korát nagyobb anyagi biztonságban tudhatná.

Hogy időközben se üljenek ölbe tett kezekkel, többen is a pereputtyukat a közelükben lévő, jól megfizetett állásokba dugták be, azt lódítván: nem tudták, hogy ezzel törvényt sértenek. De tudták, bizony, csak éppen nem érdekelte őket! Mert ha többletpénzről van szó, oda sem figyelnek a jogszabályokra, két marokkal kapkodnak utána. Főleg, ha a közét lehet lenyúlni.”