// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili
Mózes László Mózes László

Vásárhely visszaszerezhető?

// HIRDETÉS

A vesztett csatáktól sújtott Vásárhely politikai értelemben most mérföldkőhöz érkezett: ha ugyanis ott nem lesz erős magyar összefogás, nehezen képzelhető el, hogy az a továbbiakban megvalósítható más erdélyi színtéren.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes László
2015. október 13., 09:09

„A siker előfeltétele, hogy a felek tartják-e vagy sem magukat korábbi egyezségükhöz. Az RMDSZ, az EMNP és az MPP márciusban kötött megállapodása szerint valamennyi párt az előválasztást megnyerő jelölt mögé sorakozik fel az önkormányzati választáson, álláspontjuk szerint ugyanis csak a magyarság közös jelöltje válthatja le tisztségéből a jelenlegi polgármestert.

S bár Soós Zoltán az eredményhirdetés után leszögezte, vasárnapig az RMDSZ jelöltje volt, hétfőtől minden változást akaró marosvásárhelyi magyar emberé, ez legfeljebb az első lépés egy hosszas, közös menetelésben. A demográfiai adatok szerint az erdélyi városok között ugyan Marosvásárhelyen él a legnagyobb, mintegy 58 ezer fős magyar közösség, ám ez a 2011-es népszámlálás szerint az összlakosság csupán 43 százalékát jelenti. Vagyis Vásárhelyen még mindig sokan vagyunk, de már nem elegen, teljes magyar összefogás esetén is meg kell majd szólítani a változást akaró román lakosságot is.

Ám most az a nagy kérdés, Marosvásárhelyen sikerül-e továbbvinni az összefogást. Mert ha az valamiféle szétcincálás miatt elbukna, nemcsak Vásárhely polgármesteri széke marad örök illúzió, a magyar pártok közös erejébe vetett hit is szertefoszlik. A vesztett csatáktól sújtott Vásárhely politikai értelemben most mérföldkőhöz érkezett: ha ugyanis ott nem lesz erős magyar összefogás, nehezen képzelhető el, hogy az a továbbiakban megvalósítható más erdélyi színtéren. Utolsó lehetőség, élni kellene vele."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?