Ejtett elöljáró

A belső kihívó felbukkanása nyilvánvalóvá tette azt, amit eddig a szövetség több politikusának nyilatkozatai alapján sejteni lehetett: az RMDSZ levette a kezét Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármesterről.
Hirdetés

„Az alakulat – vélhetően elsősorban a lakosság részéről érkező impulzusok alapján – belátta, hogy a második mandátumát taposó elöljáró nem képes jelentős eredményre a közigazgatásban, ennek nyomán fennáll a veszélye, hogy az ellenzék nyolc év elteltével visszahódítja a városházát az RMDSZ-től.

Amúgy nem kell reprezentatív közvélemény-kutatást elvégezni ahhoz, hogy választ kapjunk arra, miért tartják sokan alkalmatlannak Buntát Székelyudvarhely irányítására, hiszen elég kritikát kapott házon belül. Az RMDSZ-ben ma jobbára azt tartják a politikus legnagyobb érdemének, hogy 2008-ban megtörte a jeget, és a rendszerváltás után először megszerezte a polgármesteri széket a szövetség számára, négy évvel ezelőtt pedig a nagy ellenféllel, Szász Jenővel szemben sikerült újráznia.

A kör azonban ezzel le is zárul, két választás között ugyanis nemigen történt olyan megvalósítás, amelyet Bunta Levente neve mellé vésnek fel a város történetét jegyző könyvekben. »Ezt magyaráztam Buntának, hogy üres ez a hely, be kell tölteni. Nem névlegesen, nem a funkció erejével, hanem a működéssel« – hangzott még júniusban Udvarhelyszék és az RMDSZ egyik erős emberének, Verestóy Attila szenátornak az üzenete, amely felért az egykori pártfogoltjának küldött politikai selyemzsinórral.

Ha a jövő évi helyhatósági választásokra szóló udvarhelyi összefogást komolyan gondolja az RMDSZ ellenzéke, elég, ha a szövetség kritikáiból mazsoláz: a város gazdasági lendülete megtorpant, a polgármester elvesztette a kapcsolatot a lakossággal, szinte teljesen eltűnt a közéletből.”

Hirdetés