Tünet együttes – Vázlat egy válságról

Az alábbiakban arra próbálok választ keresni, hogyan nyilvánult meg sok romániai (innen származó vagy ma is itt élő) magyar a menekültválságban, és miképpen vezethető ez vissza a diktatúrára.
Hirdetés

Nekünk, gondolják sokan, jogunk van, minket a román többség és hatalom és satöbbi elnyomott (íme, az 1-es pontban leírt nehézségek másik oka: ha magyar elnyomók is voltak, akkor az újabb megoldandó feladatot jelent), “nekik” nincsen. Ők nincsenek is annyira elnyomva, ők harcolhatnának többet, ők meghalhatnának boldogabban vagy mindenesetre ott, ahonnan eljöttek. És mondják ezt olyanok, akik elmentek onnan, ahol születtek, akik gondolkodtak, hogy elmenjenek, vagy akiknek a környezetében éltek olyanok, akik elmentek.

4. A mi és ők fetisizálása

A világ két osztatú. Aki több kategóriát feltételez, az ismét haza∼. Mi mi vagyunk, ők ők. Mi pozitív, ők negatív jelzőkkel rendelkeznek. Nálunk az igazság (abból meg pláne csak egy van), náluk a semmi. Vagy kit érdekel, mi van náluk. Ha egy magyar besúgó lett, a rendszer kényszerítette. Ha egy menekült terrorista, a vallásából következik.

5. A vezérben kellett hinnünk — Hinni akarunk egy vezérben

Hirdetés

Ceaușescu nevetséges alak volt, román, de tán nem is román, hanem török, a fene se tudja már, mi volt. Mindenesetre felvonultunk, skandáltunk, formációba rendeződtünk. Sokan megteszik ugyanezt egy mai politikusért. A rendeződés nem strukturális probléma volt sokak számára: nem azért zavarta őket, mert az emberi méltósággal összeegyeztethetetlennek érezték, hanem, mert “más más köntöst visel(t)”.

6. Álcáztuk a hitet — Hiszünk, amit hihetünk

Úgy gondolom, a Bibliában mindenre van idézet. Meggyőződésem azonban (és nem tudnék törekedni a hit felé, ha nem ezt hinném), hogy Jézus nem a kirekesztést és az irigységet hirdette. Asztal mellől mondom ezt, mint ahogy esetleges vitapartnereim sincsenek ezzel másként, és nem áltatom magam azzal, bár remélem, hogy éles helyzetben is pontosan ugyanezt mondanám. A kereszténység nem az önzésről szól, és arról sem, hogy előbb nézzük meg, mit hisz ő.

Majd ötven évig nem szabadott gyakorolnunk a hitünket, vagy ajánlatos volt legalább hallgatni arról, hogy gyakoroljuk. Most aztán gyakorolhatjuk, és most látszik, mennyire nem gondoltuk-éltük meg mélyen és hitelesen.”

Hirdetés