„Vita dúl végül a problémakezelés jellegéről: hogy akkor ez (határ)rendészeti és biztonságpolitikai kihívás, vagy humanitárius feladat lenne. Mielőtt a rendőr a civil segélymunkás torkának esne és viszont, jó, ha kiegyeznek: mindkettő. Amennyiben a menekült megkapja a minimális ellátást, nem érzi magát fenyegetettnek és nem válik agresszívvé. Viszont, ha megfelelő szűrést végeznek a végeken (egységes és fenntartható kritériumokkal), akkor a táborokban is kevesebb az ellátnivalók lélekszáma, illetve diktálni lehet a befogadás ütemét. Mert felelősség az ilyenkor – valószínűleg – megjelenő profitőrök kiiktatása, legyenek azok embercsempészek vagy magukat becsempésző terrorista-jelöltek, de ugyanakkora súlyú kötelezettség is az illető ország területén átmenetileg tartózkodó menekülteknek decens körülményeket biztosítani.
A menekülésről még egyszer
Elégedjünk meg azzal, hogy a skála az ultraxenofób, fasisztoid félelem-és gyűlöletkeltéstől a lírai intarziákkal tarkított neohumanista szlogenekig tart.
Hirdetés
A történet valamikor az ixedik hullám után megfakul, jönnek egyéb első oldalas témák, és hajlamosak leszünk ad acta kezelni mindazt, ami 2015 kora őszén Európában lezajlott. Ahogyan rá utaló előjelek voltak, úgy lesznek az azt követő utórezgések is: a mostani események a menekültügyi kérdésnek csak egy epizódját jelentik. Több szakaszra tagolható majd a kontinensre lépők további sorsa. Egy esztendő múlva kiderül, milyen költségvetési és szervezési pluszt jelent a letelepítésük, integrálásuk vagy az egymás mellett élés, miként hat majd jelenlétük az új lokális közösségekben, hányan gondolják úgy, hogy az amerikai partok mentén jutnának révbe, és több idő elteltével arról is lesz statisztikánk, hogy hányan tértek vissza rommá lőtt, de talán demokratikus berendezkedés felé tartó hazájukba.”
Hirdetés