Ki ne ismerné Rudyard Kipling világhírű regényét, A dzsungel könyvét? Vagy E. R. Burroughs Tarzan-regényeit? Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a mesék igaz történeten alapulnak. A vadonban, állatok által felnevelt gyerekek történetei itt-ott felbukkannak a krónikákban.

És itt jön a képbe Erdély. Mégpedig világelső minőségben.

Erdély volt ugyanis az első a világon,

ahol egy farkasgyerek életét dokumentálták (legalábbis a román sajtó szerint – a szerk.). Michael Wagner osztrák kutató 1781-ben írta meg annak a 20 éves fiatalembernek a történetét, akire akkoriban talált rá egy brassói polgár a környékbeli erdőben. A brassói Maugli nem tudott beszélni, leveleket, gyümölcsöket és nyers húst evett, sokkal fejlettebb izomzattal rendelkezett, mint egy átlagember, testét hosszú szőr borította, ujjai, karmai is hosszabbak voltak. A leírás szerint soha nem tanult meg emberként viselkedni, viszont a nők láttán ösztönösen „reagált”, bár nem volt fogalma arról, mi a szerelem.

Nos, régi a történet, talán igaz, talán nem. Viszont kétszázegynéhány évvel később,

2002-ben újabb farkasgyereket találtak

az erdőben, ezúttal Fogaras környékén. Traian Căldărar (vagy „a kis Maugli”, ahogy megtalálói nevezték) Lengyelországban született, ahol szülei éppen koldultak. Hogyan került onnan Fogaras környékére, rejtély. Egy pásztor talált rá a négyéves gyerekre, egy kartondobozban. A vad fiú meztelen volt, tele sebekkel, és artikulálatlan hangokon kívül más kommunikációra nem volt képes. Traian a fogarasi Havasi Gyopár Gyermekotthonba került, ahol sikerrel integrálódott a közösségbe. Megtanult beszélni, írni, olvasni. Ma 17 éves, és líceumba jár.

Tehát a farkasgyerek legendája nem is annyira legenda, bár hála istennek ritka. Orvosi, lélektani berkekben is komolyan veszik a tünetegyüttest.

A Maugli-szindrómában szenvedő gyerekek

beilleszkedési és más kommunikációs zavarokkal küszködnek. Ana Maria Rușizan pszichológus szerint a páciens közösségi integrációs esélyei annál jobbak, minél fiatalabb és minél kevesebb időt töltött a vadonban. Traian Căldărar esete ezek szerint szerencsésnek nevezhető.

Nem csak vámpírok otthona tehát Transzilvánia. Hanem farkasgyerekeké is. Sajnos, az utóbbi történet nem mese. És inkább szomorú, mint izgalmas.