Magyarázzuk a bizonyítványunkat

Egy folyamatosan veszélyeztetett nemzeti közösség nem engedheti meg magának a tétovázást, bizonyítványának örökös magyarázatát.
Hirdetés

„E végtelenségig bírálható oktatási rendszerben Kiss Imre márciusban ideiglenesen kinevezett háromszéki főtanfelügyelő a második, a napokban tartott versenyvizsgán is visszalépett. Sportnyelven szólva: bedobta a törölközőt. Írásbelijét gyengének érezve nem folytatta a megmérettetést, noha, szintén sportbéli példánál maradva, egy mérkőzés csak akkor tekinthető igazán elveszítettnek, ha az utolsó percig küzdünk, s nem önként, gyengécske magyarázatokat gyártva állunk félre. Legalább megpróbáltuk. Elvégre a diákok sem léphetnek vissza a rendszeresen megváltoztatott vizsgáztatási módszerek miatt.

Kiss Imre ígéretes utódnak bizonyult Keresztély Irma főtanfelügyelő távozása után, pozícióját viszont képtelen volt sikeres versenyvizsgával megerősíteni. Noha folytatná egy újabb miniszteri kinevezés esetén, ez amellett, hogy nevetséges, egyben kérdéses, miként látja majd a bukaresti szaktárca. Viszont az is tény, ha már adott a tanfelügyelőség intézménye, Háromszéknek olyan főtanfelügyelőre, olyan oktatáspolitikusra van szüksége, aki hosszú távú érdekeinket képviselni tudja, ezért e tisztség jóval nagyobb súlyú, mint egy szokványos állami intézményvezetői állás.

Szurkolunk tehát Kiss Imrének, hogy erőre kapjon – de eközben arra is gondolunk, egy folyamatosan veszélyeztetett nemzeti közösség nem engedheti meg magának a tétovázást, bizonyítványának örökös magyarázatát.”

Hirdetés