Egy meleg, egy hideg

Pontával vagy Opreával az ország élén ott vagyunk, ahol a part szakad: az agyonkozmetikázott, népszerűséghajszoló kormányzás pillanatnyi előnyöket teremthet, hosszú távú fejlődést azonban nehezen.
Hirdetés

„Vitathatatlan, növelni kellett a tanügyi kisegítő személyzet vagy a közigazgatásban alkalmazottak még minimálbérnél is kisebb fizetését, de az a pár tízlejes többlet, amely ma még örömöt okoz, holnap semmivé válhat. Alig esett szó ugyanis arról, hogy július elsejétől nemcsak ajándékokkal halmozott el kormánytélapó, hanem a gáz árának emelését is jóváhagyta. Engedtek a Valutaalap és az EB nyomásának, tegnaptól legalább 12 százalékkal (mások szerint 20 százalékkal) többet kell törlesztenünk az elhasznált földgázért. Nyáron a különbség pár lej, télen azonban még tetemesebbre nyomja a már így is igen jelentős gázszámlákat, messze nem fedezi majd a különbséget a most kegyesen kiosztott növelés. Hogy még így is Romániában a legolcsóbb a gáz Európában? Megtörténhet, de sovány vigasz, amíg egy átlagnyugdíjas havi járandósága felét fűtésre kénytelen költeni.

Megtörténhet, valóban igaz, hogy dübörög a román gazdaság, negyedévről negyedévre növekszik, van fedezet az imázsépítő intézkedések költségeire. Mindhiába, ha az egyszerű polgár nem érzi zsebén: amit egyik kézzel adnak, a másikkal elveszik, ha életszínvonala tapodtat sem emelkedik. Pontával vagy Opreával az ország élén ott vagyunk, ahol a part szakad: az agyonkozmetikázott, népszerűséghajszoló kormányzás pillanatnyi előnyöket teremthet, hosszú távú fejlődést azonban nehezen.”

Hirdetés