„Ismerjük el, Erdély valóban egy építő versengést is jelentett az ezer éve tartó párhuzamos társadalmak építésében, miközben ezek egymást ki is egészítették, és így a régió egy egészen sajátságos tartományát jelentette a történelmi Magyarországnak és Európának, a protestáns viadalok hőskorában pedig önálló államiságával és a nagyobb hatalmak közti egyensúlypolitikájával kontinentális tényezővé is tudott emelkedni. Eme idők lecsengésével azonban a nemzetállami egységesítés örvényébe került, s nehezen tagadható, hogy többnemzetiségű voltának jellegét megőriznie ma sem lesz könnyebb, mint az elmúlt évszázadban bármikor. Sőt, várhatóan nagyobb akadályokba ütközik, mivel közben ennek nem egy korábbi pillére kidőlt, mert kidöntötték.

A román állam ma nemhogy nem értékeli a magyarság által nyújtott többletet, hanem kimondottan annak elsorvasztására törekszik, mint nem egy oktatási intézményünk, a visszaszolgáltatás kálváriája és érdekvédelmünk sorsa bizonyítja. Az ezt belülről és kívülről emésztő rákfenék, a korrupció és a politikai asszimiláció betegsége bizony megtámadták e szervezetet, még szerencse, hogy a felnövő civil társadalom önfenntartó ereje egyre eredményesebben ellensúlyozza e szétesés felé haladó trendet. De miért ne vennénk vissza elitünket is, ha már a mienk?”