// 2025. július 9., szerda // Lukrécia
Antalfi Imola Antalfi Imola

Olcsóbban gyógyuló betegek

// HIRDETÉS

A krónikus betegek érdekvédelmi szervezetei már május végén meghúzták a vészharangot: attól tartanak, hogy a jelentős árcsökkentés következményeként bizonyos orvosságok eltűnnek a gyógyszertárakból, sőt, lesz olyan gyártó, amelyik szűkíti a termékskáláját, rosszabb esetben bezár, a terjesztők a nyugati országokba exportálják a termékeket, ahol sokkal drágábbak a gyógyszerek, és ezáltal nagyobb haszonra tehetnek szert.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antalfi Imola
2015. június 25., 08:41

„A kormánynak nincs stratégiája erre a helyzetre, az intézkedés bevezetéséhez szükséges hatástanulmányt sem készítették el – hangzik az egyesület vezetőjének, Cezar Irimiának a vádja.

Hogy milyen gazdasági számítások és egyeztetések során sikerült március folyamán lejjebb tornázni az árakat, arról az illetékes szaktárcavezető csak annyit mondott, hogy megtárgyalták a Nemzetközi Valutaalappal, az Európai Bizottsággal, a gyártókkal és terjesztőkkel. Tény, hogy az egészségügyi minisztérium június elején már más számítási eljárást vezetett be, és meghatározta az ártámogatott gyógyszerek új árát, megoldották az óvásokat és július 1-jén közzéteszik az új árkatalógust. A gyógyszertárak e dátum után kötelesek a meglévő készleteikre is alkalmazni az átlagban 20 százalékos árleszállítást, azaz ilyen mértékű veszteséget könyvelhetnek el. Ennek tudatában a gyógyszerláncok május-júniusban behúzták a kéziféket, ami a rendeléseket illeti, ily módon próbálva csökkenteni várható veszteségeiket. Emiatt voltak kiesések a gyógyszerellátásban, ami a sajtóban úgy jött le, hogy máris gyógyszerhiány van…

A fentiekkel szemben a gyógyszerészek szakmai testülete úgy véli, pár hónapra lesz szükség ahhoz, hogy a gyártók, a terjesztők és a forgalmazók felbecsüljék a szaktárca intézkedéseinek hatását. Egyezkedni lehet a kormánnyal, de a gyógyszerpiac szereplői menet közben meggondolhatják magukat – mondják az aggodalmaskodók."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő