// 2025. július 9., szerda // Lukrécia
Balogh Levente Balogh Levente

Európai fal

// HIRDETÉS

Meg kell találni az egészséges középutat a „teljesen lezárjuk a határt” és a „jöjjön mindenki, nem érdekelnek a lehetséges következmények, konfliktusok” elve között. De lehetőleg minél sürgősebben, mert Európa egyre inkább ostromlott erődre kezd hasonlítani.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. június 19., 08:49

„Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a menekültáradatért részben a Nyugat a felelős.

Az, hogy az Egyesült Államok és több nyugat-európai ország a »demokráciaexport« eddig sikert sehol sem hozó elve alapján a Közel-Keleten és Afrikában is katonai erővel avatkozott be, a nyugati típusú demokrácia helyett káoszt és véres háborúkat eredményezett, valamint az ezzel együtt járó menekültáradatot.

A felelősség nagy része tehát az övék. Persze az európai szolidaritás elve is fontos, de föltehető a kérdés: hogy is állunk a szolidaritással, amikor részükről a »szolidaritás« annyiban merül ki, hogy a náluk kikötő menekülteket egy eszement kvótarendszer szerint »testvériesen megosztanák« a keleti tagállamokkal, ugyanakkor rendőrsorfallal torlaszolják el a határukat, és a hozzájuk a mi irányunkból érkező bevándorlókat szépen visszazsuppolják a keletiekhez?

Az igazi szolidaritás abban merülne ki, ha sikerülne végre közösen, felelősségteljesen, a döglött macskát nem a másik udvarára átdobva kidolgozni egy egységes programot a probléma kezelésére lehetőleg úgy, hogy az emberiesség elvei se sérüljenek, de ne is kelljen attól tartani, hogy előbb-utóbb minden európai városban százezres nagyságrendű bevándorlónak kell helyet szorítani.

És lehetőleg mindkét szélsőséget kerülni kell. A teljes bezárkózást is, hiszen a gazdasági bevándorlók befogadása számos esetben valóban jótékony hatással lehet, de azon szélsőbal-liberálisok dogmatikus mantráját is, akik szerint az idegen csak szép lehet. És akik még akkor is ostobán vigyorogva hajtogatják a sohasem létezett multikulturalizmus csodálatos mivoltát, amikor európai nagyvárosok utcáin már iszlamista kommandók járkálnak, zaklatva azokat az őslakókat, akik alkoholt fogyasztanak, és azokat a nőket, akik egyáltalán ki mernek menni szórakozni.

Meg kell találni az egészséges középutat a »teljesen lezárjuk a határt« és a »jöjjön mindenki, nem érdekelnek a lehetséges következmények, konfliktusok« elve között. De lehetőleg minél sürgősebben, mert Európa egyre inkább ostromlott erődre kezd hasonlítani."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő