„Amolyan pilótafülke-foglalás folyik, mint egy eltérítendő repülőgépen, azzal a különbséggel, hogy az utasok minden percről értesülnek és azzal meglepő hasonlósággal, hogy nem tehetnek semmit a foglalás ellen. A légikísérők is benne vannak az összeesküvésben, miközben derűs arccal nyugtatgatják – tulajdonképpen heccelik – az utazóközönséget és egyre több bulizós, szexis filmet tesznek fel, vagy felkínálják az ejtőernyőt (amit még nem loptak el), hadd manipulálódjanak, hadd ugorjanak ki menetközben.

Az idősebbeket, akiket a romániai változások vetettek a felszínre negyedszázaddal ezelőtt vagy az elpackázott huszonöt év alatt – korántsem véletlenül –, akik tettek valamit, kihasználták a változást és zűrzavart, információk és gyárak/földek/telkek/ingatlanok birtokába jutottak nevetséges áron, akik eddig a hatalomban voltak és a művészbejárón jártak be a színházba, a demokrácia és európaiság nem teljesen megírt szerepeiben tetszelegtek (folytak a próbák, bár úgy tudták, hogy a rendező – Elhivatottság, Isten, Haza, Parlament – végképp rájuk osztotta mind a fő-, mind a legfontosabb mellékszerepeket), egyszercsak arra ébrednek, hogy az EU vádjait (kritikáit) valakik komolyan veszik, és őket, becsületes öreg rendszerváltókat (pénzváltókat, ing- és pártváltókat, cím- és jogcímváltókat) megalkuvással, önzéssel, de leginkábbb korrupcióval vádolják.

Az óvatosabbja kihátrál, lemond, kijelent valami marhaságot, amit aztán a sajtó (vö. utaskísérők) felkap, kiforgat, megcsócsál, ócsárol, hitelteleníti őket, amire tehát a szőrmentit kedvelő inkább kimenekül a szőrös helyzetből. Visszavonul birtokaira, babérjaira laptopot helyez vagy írnokot fogad és megkezdi emlékiratainak diktálását, vizionál és visszamenőlegesen átrendezi a történelmet, abban reménykedve, hogy egy nap fiatalok fogják felkeresni remegő tisztelettel a kebelükben és bölcs öregként fogják faggatni, azon sóhajtoznak, hogy nem érhették meg a Nagy Időt, amikor Tyutyu(lescu) bácsi fiatal volt és annyira kalandosan harcolt a hatalomban az egyenlőségért és tervériségért meg a népuralomért. Önuralomról nemis szólva.”