„A képviseleti demokrácia lényege az, hogy mivel nem lehet mindenről mindig minden embert megkérdezni, képviselőket választunk, hogy azok velünk egyeztetve védjék az érdekeinket. Ilyen formában nem történhet meg az, hogy egy pártelnök azt mondja: a honatyák szavazzanak lelkiismeretük szerint. Az sem fordulhat elő, hogy az igazságügyi miniszter bűnvádi eljárással fenyegesse az ellenzéket, amennyiben az utcára vonulna a kormány ellen, a miniszterelnök pedig azzal replikázzon, hogy a szociáldemokraták akár százezer embert is képesek mozgósítani egy tüntetésre. Nem fordulhat elő, hogy egy ország vezetői hatalmuk megőrzése érdekében korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát, csorbítsák a tiltakozáshoz való jogot, utcai ellentüntetéssel fenyegetőzzenek. Miként érvényesül itt a választók akarata?

A képviselők megakadályozhatják, hogy a korrupcióval vagy törvényszegéssel gyanúsított képviselőtársuk vagy a miniszterelnök ellen bűnvádi eljárás induljon, de ki védi meg az egyszerű állampolgárt, ki akadályozhatja meg, hogy bíróság eél állítsák bíróság, ha az törvényszegést követ el? Nagyon sok képviselő azzal mentegetőzik, hogy nem bízik az igazságszolgáltatásban. Ha valóban gond van az igazságszolgáltatással, akkor ott kellene előrelépni, de ez nem a választópolgár feladata, hanem azoké a képviselőké, akiket a parlamentbe küldtek.

Jó példát mutathatna a miniszterelnök, aki — ártatlanságát bebizonyítva — igazolhatná azt is, hogy mennyire korrupt a SRI vagy akár a nagyhatalmak által irányított bíróság és az ügyészség. Ha ennek tisztázására képtelenek a képviselők, a szenátorok, a miniszterek és maga a miniszterelnök, akkor mire számíthat az egyszerű ember? Sem igazságszolgáltatásra, sem a törvények betartására.”