Levezetés

Senki ne kockáztasson különösebb összeget a Ponta-kormány júniusi bukásán. Az RMDSZ nem is teszi, hivatalos megkeresés amúgy sem érte az ügyben, anélkül pedig komoly párt, ugyebár, egyetlen lépést sem tesz. Sem jobbra, sem balra. A helybenjárás egyébként is jobban fizet.
Hirdetés

„Kormánybuktatásra készül a romániai liberális tömörülés, bizalmatlansági indítványához keres partnereket a parlamenten belül.

Talán azon kívül is, de a jelenlegi politikai konstellációban kezdeményezésüket aligha lehet többnek tekinteni, mint afféle levezetőmeccset a nyári szünetre vonulás előtt.

Olyan nyújtásgyakorlatnak, amely egyszerre lazít és kódolni igyekszik az izmokban a mozgássort, amelyet aztán ősszel, a szezon újrakezdését követően immár sokkal nagyobb intenzitással és jelentősen nagyobb tétre menően kell végrehajtani. A dolog apropója a még jogszabályként csak körvonalazódó választási törvény, amelynek elsősorban a külhoni választók jogainak korlátozó passzusaira való hivatkozással költöztetnék ki a liberálisok időnap előtt a kormányból a szociáldemokrata koalíciót.

A kifogásolható cikkelyen túl egyébként az ellenzék aligha találna momentán olyan fogást a kormánypárton, amelyből az ne siklana ki különösebb erőfeszítés nélkül. A számbeliségen túl, persze, ami amúgy is egyesélyessé teszi a mérkőzést. (…)

Hirdetés

Ott van az adóreform, ahová a szociáldemokraták trükkösen beemeltek szinte valamennyi olyan elemet, amelyek hiányával a liberálisok évek óta ostorozzák őket. Utóbbiak most úgy jártak, mint az elmegyógyintézeti ápoltak, akiknek menekülési létrája elől valamelyik őrült lebontotta a falat.

Szóval senki ne kockáztasson különösebb összeget a Ponta-kormány júniusi bukásán. Az RMDSZ nem is teszi, hivatalos megkeresés amúgy sem érte az ügyben, anélkül pedig komoly párt, ugyebár, egyetlen lépést sem tesz. Sem jobbra, sem balra. A helybenjárás egyébként is jobban fizet.”

Hirdetés