„Innen nézve teljesen érthető, ha Markó Attila nem bízik az igazságszolgáltatásban. Megilleti őt az ártatlanság vélelme, így nem jelenthetjük ki, hogy bűncselekményt követett el, ám a fentiek ismeretében nem lenne meglepő, hogyha pozíciójánál fogva részt vett volna megkérdőjelezhető restitúciós döntések meghozatalában.

És az is érthető, ha a magyar állam vonakodik kiadni őt. Persze a kiadatás mellett is szólhatnak érvek, elvégre Budapestnek nincs joga beleszólni egy másik ország afférjaiba. A legbölcsebb persze az lenne, ha nem román-magyar nacionalista villongás kezdődne el, amint befut a hivatalos kérelem az Igazságügyi Minisztériumba, de valószínűleg az lesz belőle, mert a magyar kormány csak ezt a nyelvet ismeri. Ahogy a román is egyébiránt. Egy kis villongás végülis mindkét félnek jót tesz otthon. Utána persze nemzetközi cécó is lesz belőle, és a román illetve magyar külpolitika jelenlegi súlyát ismerve, nem kérdéses, hogy ki jön ki győztesen egy ilyen konfliktusból.

Ideális esetben a román államnak kellene tiszta lappal nekifutni saját restitúciós fiaskójának, igazságosan lerendezni a még létező pereket, és amnesztiát hirdetni a kaotikus restitúcióban érintetteknek. Hogy igazságosan hogyan lehetne megoldani a fennálló tulajdonjogi átfedéseket és konfliktusokat országos szinten, arra sajnos nincs válaszom. De a kisebbségi kulturális és oktatási intézmények esetében lenne egy pofonegyszerű megoldás: személyi elvű autonómia. Egy olyan magyar autonóm állami szerv létrehozása, amely megkapná az ellenőrzést a kérdéses intézmények fölött, döntéseit demokratikusan, vagyis a magyar közösség által és érdekében hozná, ami azért a jelenlegi gyakorlatokban, intézményes megoldásokban sem föltétlenül tetten érhető. Ebben az esetben a kisebbségi társadalom nem kiálthatna etnikai elnyomást és visszaállamosítást, védve lenne a központi kormányzat nacionalizmusától, de arra sem kényszerülne, hogy kiszervezze saját intézményeit, az elődök munkájával és erőforrásaival felépített, a közösséget szolgálni hivatott intézményeket az egyházaknak. A magyar állam is ebben lenne érdekelt, és egy szekuláris, kisebbségi jogok iránt elkötelezett, felelős kormányzat erre próbálná használni a jelenlegi szörnyen bumfordi helyzetet is.”