Botrány érik Magyarország és Románia között

„Innen nézve teljesen érthető, ha Markó Attila nem bízik az igazságszolgáltatásban. Megilleti őt az ártatlanság vélelme, így nem jelenthetjük ki, hogy bűncselekményt követett el, ám a fentiek ismeretében nem lenne meglepő, hogyha pozíciójánál fogva részt vett volna megkérdőjelezhető restitúciós döntések meghozatalában.

És az is érthető, ha a magyar állam vonakodik kiadni őt. Persze a kiadatás mellett is szólhatnak érvek, elvégre Budapestnek nincs joga beleszólni egy másik ország afférjaiba. A legbölcsebb persze az lenne, ha nem román-magyar nacionalista villongás kezdődne el, amint befut a hivatalos kérelem az Igazságügyi Minisztériumba, de valószínűleg az lesz belőle, mert a magyar kormány csak ezt a nyelvet ismeri. Ahogy a román is egyébiránt. Egy kis villongás végülis mindkét félnek jót tesz otthon. Utána persze nemzetközi cécó is lesz belőle, és a román illetve magyar külpolitika jelenlegi súlyát ismerve, nem kérdéses, hogy ki jön ki győztesen egy ilyen konfliktusból.

Ideális esetben a román államnak kellene tiszta lappal nekifutni saját restitúciós fiaskójának, igazságosan lerendezni a még létező pereket, és amnesztiát hirdetni a kaotikus restitúcióban érintetteknek. Hogy igazságosan hogyan lehetne megoldani a fennálló tulajdonjogi átfedéseket és konfliktusokat országos szinten, arra sajnos nincs válaszom. De a kisebbségi kulturális és oktatási intézmények esetében lenne egy pofonegyszerű megoldás: személyi elvű autonómia. Egy olyan magyar autonóm állami szerv létrehozása, amely megkapná az ellenőrzést a kérdéses intézmények fölött, döntéseit demokratikusan, vagyis a magyar közösség által és érdekében hozná, ami azért a jelenlegi gyakorlatokban, intézményes megoldásokban sem föltétlenül tetten érhető. Ebben az esetben a kisebbségi társadalom nem kiálthatna etnikai elnyomást és visszaállamosítást, védve lenne a központi kormányzat nacionalizmusától, de arra sem kényszerülne, hogy kiszervezze saját intézményeit, az elődök munkájával és erőforrásaival felépített, a közösséget szolgálni hivatott intézményeket az egyházaknak. A magyar állam is ebben lenne érdekelt, és egy szekuláris, kisebbségi jogok iránt elkötelezett, felelős kormányzat erre próbálná használni a jelenlegi szörnyen bumfordi helyzetet is.”