„Mondják, a tettek mezejére lépni kell előbb, van ott hely elég, fene nagynak tűnik. (A tettek mezeje nem holmi kis virágos rét.) Mert előbb cselekedni kell, dolgosan, szépen. Nem halasztva semmit a munka- és feladatvégzésben. A hangsúly a végzésen van. A befejezésen. A teljesítésen. A tennivalók lezárásán. A bolt bezárásán. A számlák befizetésén. A padló feltörlésén, a mosott edény elrakásán. A száraz ruha beszedésén, összehajtogatásán. A nedves kiterítésén (zoknit csakis zokni mellé, meghúzgálva). Ja, előtte a terasz feltakarításán. A kert felásásán. A disznó levágásán. Bár belátom, utóbbi kettő csak néha van. (Bár olyankor nagyon.)

Nézzük inkább, mi gyakoribb. Csak még a kiömlöttet kell feltörölni, a feltöröltet kiönteni. És akkor aztán tényleg kész. Csak még egy copfot kell befonni, és egyetlen befontat kibontani. Akkor meglesz minden. Csak még egy kesztyűt megkeresni. Egy cipőt megkötni. A menüt megtervezni, a hozzávalókat megvenni. A csirkecombokat beirdalni. A sütési időt felvigyázni. A bélyegzőt rányomni. A gyököket megvonni. A szelni-valókat elvágni. A darabokat összerakni. A keveset felszaporítani, a sokat szelektálni. Igen, már csak a leszakadtakat kell felvarrni, a felvarrtakat lebontani, és akkor jöhet, jöhet a lényeg.

Akkor! Bizony (szól a fáma)! Akkor kevesebb lesz a tennivaló, és kezdődhet „az élet”. Elfogynak a számlastószok, elkopnak a ruhahalmok. Nem lesz mosatlan edény, betömni való fog, kivinni való szemét. Megszerelni való csaptelep. Nem lesz pecsét a blúz elején, se szó a ház elején. (A háta mögött azért még leend.)

Hogy lehet ez vajon? Befejezhető? Elvégezhető? Kipipálható? A kipipált fenntartható? Meddig tiszta a felmosott padló, meddig tart a felvarrt gomb, a frissen sült hús? Meddig van még mosott edény, és meddig hír az imént megírt? Meddig befizetettek a számlák, és meddig megoldott a házi feladat?”