Ki a szélsőséges?

Az a kormányfő populistázik és szélsőségesezik, aki eleve egy kisebbségellenes lépéssel, a MOGYE magyar főtanszékeinek megtorpedózásával került hatalomra, és akinek kormányzása idején megszaporodtak a román hatóságok magyarellenes lépései.
Hirdetés

„Az EU-n belül vannak olyan hangok, amelyek szerint meg kell vizsgálni: mennyi, az európaitól gyökeresen eltérő normák alapján szocializálódott, eltérő kultúrájú bevándorlót képes még az unió befogadni. Többek között az EU-ban „szabadságharcos”, a fősodorral néha szembemenő retorikája miatt fekete bárányként kezelt magyar kormányfő, Orbán Viktor is a bevándorlás bátorítását ellenző politikusok közé tartozik.

Olybá tűnik, hogy Ponta, akit a nyugati kancelláriákon és Brüsszelben még mindig gyanakodva figyelnek, kétségbe vonva a jogállamiság iránti elkötelezettségét, most éltanulóként akar viselkedni, és a jól hangzó, mainstream álláspontot felmondva próbál baráti fejsimogatásokat kicsikarni a nyugati vezetőktől.

Csakhogy a lóláb kilóg, hiszen az a kormányfő populistázik és szélsőségesezik, aki eleve egy kisebbségellenes lépéssel, a MOGYE magyar főtanszékeinek megtorpedózásával került hatalomra, és akinek kormányzása idején megszaporodtak a román hatóságok magyarellenes lépései. És akinek külügyminisztere olyan »kisebbségvédelmi« konferenciát szervezett, amelyre például a magyar kisebbség képviselőit meg sem hívták.

Ponta bizonyára azt reméli: amíg a bevándorlókkal kapcsolatosan a nyugati füleknek tetsző álláspontot hangoztat, addig sem fogják az őshonos kisebbségekkel való bánásmóddal kapcsolatos kérdésekkel »zaklatni«.”

Hirdetés