Kisebbségvédelmi konferencián „bélyegezték” meg az autonómiát

Történt, hogy kerek 20 évvel ezelőtt az Európa Tanács elfogadta a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, amit Románia is aláírt és ratifikált.

Ebből az alkalomból szervezett nemzetközi konferenciát a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem. Erősen groteszk konferencia volt ez. Caragiale imádta volna.

Kezdve azzal, hogy a bejáratnál markáns arcélű férfiak igazoltatták jelen sorok szerzőjét. Hogy ki maga. Mondtam, egyrészt ennek az egyetemnek a tanára, másrészt újságíró, harmadrészt pedig magyar, vagyis kisebbségi. Az én védelmemről is szól az a dokumentum, amiről ma megemlékeznek. Ez hatott.

A teremben igen nemzetközi hangulat uralkodott. Tolmácsgépek, különböző bőrszínű emberek, román és angol feliratok a projektori vásznon, multietnikus sajtójelenlét. A szónoki asztalon hat név. Mindenki feszült izgalommal várta az előadók megjelenését.

Akik jó akadémiai negyedórás késéssel meg is érkeztek. Bogdan Aurescu külügyminiszter vezette a sort, balján Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke lépkedett. Jobbján Cristina Popescu vonult. Róla később kiderült, hogy a Romfilatelia S.A. (Román Filatéliai Társaság) vezérigazgatónője. És az is, hogy miért volt ott. Aztán Vasile Pușcaș és Dan Petre következett. Róluk nem derült ki semmi. A sort Ioan-Aurel Pop, a BBTE rektora zárta. 

Miután mindenki elfoglalta a neki szánt pódiumi helyet, a Rector Magnificus felállt és így szólt: „Tisztelt vendégek, üdvözöljük Önöket.” Aztán elismételte a köszöntést németül is. Meg románul is. Megjegyezzük, arról a Ioan-Aurel Popról van szó, aki szombaton, április 25-én a román ultranacionalista Ionuț Țene könyvét mutatta be a kolozsvári Gaudeamus Könyvvásáron.

A rektor románul elmondta, hogy a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Románia lakosságának 90 százaléka román, 6,5 százaléka magyar, majdnem 3 százaléka roma, a maradékot pedig mintegy 20 kisebbségi közösség tagjai alkotják. És tessék: a román állam az összest elismeri, és még parlamenti képviseletük is van. Utána Erdély következett: az említett adatok szerint Erdély lakosságának háromnegyede román, 18 százaléka magyar, a többi szláv, roma, örmény, zsidó stb. Tehát a tisztelt nagyérdemű vegye észre, hogy bár a kisebbségek kevesen vannak, a román többség mégis milyen jól bánik velük.

Ezt követően a rektor áttért a hely szimbolikus voltára. Egy olyan egyetemen zajlik a konferencia, ahol a diákok szabadon választhatják az oktatás nyelvét. Tanulhatnak magyarul, románul, németül, angolul és franciául, ahogy tetszik. Mi több, a kisebbségek védelmében az egyetem a pozitív diszkriminációtól sem riad vissza. Tessék: egy magyarul tanuló diák kétszer, egy németül tanuló diák két és félszer annyi állami finanszírozást kap, mint egy románul tanuló.

(Szerk. megj.: A finanszírozást nem a hallgató, hanem az egyetem kapja az államtól jól meghatározott fejkvóta rendszerben. Vagyis az egyetemnek megéri kisebbségi diákokat anyanyelvükön oktatni.) És a sor hosszan folytatható.

Ám az egyetem ennél is tovább megy. Nem akar multikulturális lenni. Interkulturális akar lenni. Hiszen, mondta a rektor,

nem párhuzamosan akarunk haladni, hanem megtanulni egymás értékeit. 

A házigazda végül, immár angol nyelven, átadta a szót Bogdan Aurescu külügyminiszternek. Hoppá, nem, bocsánat, mégis a vendéget kellene előbb szóhoz juttatni. 

Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke igen jó angolsággal, igen sokat és igen udvariasan beszélt az általa vezetett testület történetéről, jelentőségéről és eredményeiről, továbbá arról, milyen csodálatosan zajlik a kisebbségvédelem Romániában. Tisztelni kell a különböző kultúrákat, toleránsnak kell lenni, hiszen Václav Havel is megmondta, hogy a másság elfogadása erény.

Buquicchio úrnak nyilván nem esett nehezére a dicséret, ugyanis a konferenciát követő ceremónia keretében az egyetem díszdoktorává avatták. Nem akarunk konspiratív következtetéseket levonni ebből, bár lehetne. Talán kicsit másképp beszélt volna az elnök úr, ha megfigyeli, hogy a híresen multikulti egyetemen detektorral kell keresni a magyar és német feliratokat, továbbá az Aula Magna tobzódik a román nemzeti ikonográfiában. Caragiale itt már hangosan röhögött volna.

Bogdan Aurescu külügyminiszter szintén angolul beszélt. Arról hogy lám, Románia az elsők közt írta alá, és elsőként ratifikálta a Kisebbségi Keretegyezményt. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a román kormány mindig is határozottan kiállt a kisebbségek védelme mellett. És hogy nagy öröm számára az ország legmultikulturálisabb egyetemén arról beszélni, hogy egy igazán demokratikus ország nem csak tiszteli a kisebbségi identitást és kultúrát, hanem keretet teremt neki a fejlődéshez. Ezt viszont határozottan NEM a szegregáció köntösében képzeli el. Az interkulturalitás azt jelenti, hogy a kisebbségeknek integrálódniuk kell abba a többségi társadalomba, amelyben élnek. Ez természetesen nem egyenlő az asszimilációval. De a szegregáció sem kívánatos. A szegregáció, az izoláció,

a területi autonómia nem jó koncepció.

Ja, és a kisebbségvédelem belügy. Magyarország tehát csak konszenzuálisan legyen szíves közelíteni a határain túl élő magyar kisebbség védelméhez. Az egyoldalú megközelítés nem ér.

Ezt követően a román sajtó által „A Bélyegek Úrnőjé”-nek titulált Cristina Popescu kapott szót. A korábban a Román Hírszerző Szolgálat munkatársaként, majd tisztjeként aktiváló hölgy bemutatta (kiváló angolsággal, ahogy egy ex-kémnőhöz illik), milyen gazdagon reprezentáltak a romániai kisebbségek a nemzeti bélyegeken, 2006-tól napjainkig. A vetítéssel egybekötött felsorolást ünnepi pillanat követte: leleplezték a Kisebbségi Keretegyezmény elfogadásának 20. jubileuma alkalmából kiadott román bélyeget. (Az ünnepi momentumról készült videót lásd alább.)

A gyér tapsot követően a miniszter, az elnök, a rektor és a vezérigazgatónő kivonult a teremből. Nagyon sokan követték őket.  A másik két meghívott, akikről nem derült ki semmi, a helyükön maradtak. Folytatódott a konferencia.

Caragiale megírta volna.

Fotók: a BBTE Facebook-oldala