Száraz láb, vizes láb

Mindenféle vagyon, legyen az személyi vagy állami, társadalmi kötelezettséggel jár, ezt már az alamizsnát osztó királyok és főurak, a ma alapítványokat működtető gazdagok is tudták, tudják és gyakorolják.
Hirdetés

„Márpedig kutya kötelességünk segíteni, ha másért nem, legalább sokat hangoztatott kereszténységünk folytán, hiszen zsidó-keresztény alapokon nyugvó kultúránk szerves részének tartjuk a talmudból származó mondást, miszerint »Ha megmentesz egy lelket, az egész világot mented meg«.

De eddig nem ebbe az irányba mutatnak a dolgok. Az arab tavasz után (amit ugyebár lelkesen támogattunk, mi, a civilizált Nyugat) elszabadult a pokol az észak-afrikai régióban, törzsi, vallási és polgárháborúk tömkelege dúl, amit légicsapásokkal »színesít« az amerikai vezetésű nyugati katonai koalíció Irakban és Szíriában, a szaúdi vezetésű szunnita arab koalíció Jemenben, a nigériai-csádi, szomáliai stb Nigériában. (Nem vonom kétségbe az Iszlám Állam elleni nyugati fellépés jogosságát, sőt részleges önvédelmi jellegét sem, hiszen hosszú távon az egész keresztény világot veszélyezteti a terrorszervezet. De azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy légicsapásainknak bizony voltak, vannak és lesznek ártatlan áldozatai is és pokollá teszi az ott élők életét.)

Nyilván, a fegyveres konfliktusok terjedésével arányosan növekszik a menekültek száma is, de ennek csak egy kis töredéke irányul Európába. A többmilliós tömeg a környékbeli államok túlzsúfolt menekülttáboraiban próbálja túlélni e rémálmot.

Mindezek ellenére tavaly novemberben megszüntették az olasz haditengerészet havi 9,5 millió euróból működő tengeri kutató- és mentőmisszióját, a Mare Nostrumot, s helyette az alig egyharmadnyi költségvetésű uniós Tritont léptették életbe. A Triton már nem végez széleskörű átfésüléseket a Földközi-tengeren, csupán az olasz partok 30 tengeri mérföldnyi területét ellenőrzi, így alig-alig ad lehetőséget a tényleges, nyíltvizi mentőakciókra. A tragédiák kódolva voltak, és be is következtek.

Hirdetés

Pénz és humánum kérdése. A pénzről azt mondják nincs elég, holott mi vagyunk a fejlett világ, azokhoz az országokhoz képest, ahonnan menekülnek ezek az emberek, maga a paradicsom. Pénz igenis lenne, ha akarat is lenne hozzá. Az viszont nincs, noha a gazdagság kötelez. Mindenféle vagyon, legyen az személyi vagy állami, társadalmi kötelezettséggel jár, ezt már az alamizsnát osztó királyok és főurak, a ma alapítványokat működtető gazdagok is tudták, tudják és gyakorolják.

Holnapra azt is megtudjuk, hogy állunk a humánum terén.”

Hirdetés