„Vagy hirtelen rájött, hogy már csak az Ön és az ország jobb külföldi megítélése miatt is, végre mégiscsak csend és nyugalom kellene hogy legyen a többnyelvű feliratok, a székely zászló, a magyar himnusz éneklése körül? Akár így van, akár úgy, köszönjük, hogy beiktatása után több hónappal csak tett egy gesztust felénk!

Egy szépséghibája van ennek a gesztusnak: üzenetében kifejtett véleménye nem a nagyobb nyilvánosság előtt, mondjuk a közszolgálati tévében, vagy még inkább, a parlamentben hangzott el, hogy lehetőleg a többségi lakosság megismerje hogyan vélekedik az ország első embere! De nem késő, ott is elmondhatja miként gondolja javítani helyzetünkön. Ami többek között azért is fontos volna, mert nagy ellenfele, Victor Ponta kormányfő a múlt évi Szatmár megyei látogatása alkalmával szó nélkül tűrte, hogy pártjának helyi vezetői a magyarok távol tartását igényelték az önkormányzatok vezetésétől! Ha Ön mást mondana, annak nem akármilyen hatása lenne.

Lehet, hogy tudja, lehet, hogy nem, de az itteni svábok éppen a magyarokkal együttműködve (választáskor mindig jól együttműködünk!) szeretnék növelni részvételüket és befolyásukat a helyhatóságokban, mert nagyon is tudatában vannak, hogy a sok ezer fős kettős kultúrájú sváb-magyarok már csak a hagyományok miatt is inkább a magyarokhoz húznak!

Biztatnánk Johannist már csak azért is, mert a hasonló történelmi példák sok esetben azt mutatják, hogy a kisebbségből érkezett, akár választott vezető az adott ország többségi lakosságánál is „nemzetibb” akar lenni és könnyen elfelejti honnan jött. Hivatkozhatnánk az olasz anyanyelvű, korzikai származású Napóleonra, de még inkább Sztálinra, aki nemcsak származásában, de neveltetésében is grúz volt. A már betegeskedő Lenin, hamar észrevette diktatórikus ferde hajlamát, és utolsó írásaiban (főleg a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos feljegyzéseiben, amit már sanyargatott kisebbségi helyzetünk miatt is sokan elolvastunk Ceauşescu »aranykorszakában«) nagy orosz fogdmegnek nevezte. A kórházi ágyban a pártvezetésnek írott levelében bárki mást javasolt az első titkári tisztségbe, kivéve Sztálint.”