Sajnálatos, hogy az RMDSZ belső ellenzéke által anyaországi segítséggel létrehozott kisebb pártok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s így Budapest mégis a pfujoló-tapsoló RMDSZ-nek nyújt segítő kezet. A skizofrénia és az opportunizmus diadala ez.
„Ahogy Borbély Laci bátyám borult ki négy éve, amikor Pelczné Gáll Ildikó a nagyváradi kongresszuson azt találta mondani a Fidesz alelnökeként, hogy »Ma önök megkapják az esélyt, hogy változtassanak. Nem elegendők a múltban született félmegoldások. Rögzíteni kell, kik a szövetségesek, rögzíteni kell a Fideszhez fűződő viszonyt is. Ha önök ma a változás mellett döntenek, mi segítőkezet nyújtunk a jövőben.«
Ma is ott zúg a fülemben a küldöttek akkori pfujolása, nemtetszésük hangos morajlása. Ekkor ragadta meg a mikrofont az erdélyi magyar oligarchák gyöngye, és habzó szájjal üzente a Fidesznek: »Ne utasítgasson bennünket senki – sem Bukarestből, sem Budapestről, még akkor sem, ha kétharmados többsége van!«
Vörös volt a feje, szemei kidülledtek, és nagyon őszinte volt abban a pillanatban. A mikrofon majdnem elgörbült, s talán Uri Geller is arra készült, hogy elszégyellje magát. Aztán a Borbély után pulpitusra lépők is abban próbálták egymást túllicitálni, hogy Budapestre üzengessenek. Hogy ők mekkora demokraták, hogy bizony nem engednek beleszólást a dolgaikba.
Nézzünk most egy friss hírt a pénteken és szombaton tartott kolozsvári RMDSZ-kongresszus vonatkozásában. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy »Nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.« Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.
Ez azt jelenti, hogy már Budapesten is elismerik, ha egyebet nem, hát az RMDSZ passzátszélfújó képességeit, vagy azt, hogy huszonöt éven át ilyen vagy olyan áron, de ott volt a román törvényhozásban, s a legtöbbször a hatalomban is. Sajnálatos, hogy közben az RMDSZ belső ellenzéke által anyaországi segítséggel létrehozott kisebb pártok viszont nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s így Budapest mégis a pfujoló-tapsoló RMDSZ-nek nyújt segítő kezet. A skizofrénia és az opportunizmus
diadala ez.
Ettől azonban tapsolhatnékom még nekem is volna. Így fejezném ki, ha legalább nyugdíjaskoromban megtapasztalhatnám, milyen is ügyet intézni az autonóm Székelyföldön. Hiszen az RMDSZ most Kolozsváron is önrendelkezést ígért.
Egyelőre azonban nem tudok bizakodó lenni. Sokaknak feltűnt ugyanis, hogy a nagy autonómiaharc kellős közepén a szövetség úgy tartotta meg – Újratervezés mottóval – kolozsvári kongresszusát, hogy sehova, még egy penészes sarokba sem helyezett el legalább egy szál székely zászlót.
Hogy legalább azt lobogtathatta volna ama bizonyos passzátszél."
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”