„Tény, hogy az államfő semmi látványosat nem cselekedett, semmi meghökkentőt nem mondott e száznapos időszakban, kormányt sem váltott – jószerével nem is bírált! –, az esetleges lemondásokat békésen elfogadta, a kinevezéseket jóváhagyta. Talán mindössze a Román Hírszerző Szolgálat új igazgatója, Eduard Hellvig kiszemelésében és kinevezésében játszott igazán aktív szerepet. Ez pedig a román lélek és temperamentum megítélése szerint jóformán a semmivel egyenlő.

Egyetlen gyújtó szónoklatot sem tartott, nem trombitálta össze az újságírókat, hogy alaposan beolvasson valakinek, valakiknek az ő színük előtt. Klaus Johannis elnök így lett máris unalmas és szürke politikus, aki semmilyen csemegét nem szolgál fel a botrányra és szenzációra éhes sajtónak. Nem vitatom, elnökünk nem egy született szónok, s nem azért, mert nem anyanyelvén orátorkodik (úgy vélem, németül is pontosan ilyen tanáros-unalmas lenne), hanem mert ő egyszerűen ilyen. S ezért nem is szeret szónokolni.

Klaus Johannis elnöki mandátuma – a népszerűség vonatkozásában legalább – tehát nem indult szerencsés csillagzat alatt, s ha így folytatja, könnyen lehet belőle minden idők leg­unalmasabb román elnöke. Ha magyar nemzetiségűként nézem Klaus Johannis ténykedését, el kell mondanom, József Attila egyik híres versét idézve szabadon: »nem szidott, nem is nézett énrám…« Pedig én is rá szavaztam, rengeteg erdélyi magyarral egyetemben. Bár már akkor tudtam, hiába várnánk tőle a mi dolgainkért való karakán kiállást. Inkább lesz ő a »bezzeg Klaus«, aki a romániai áldemokráciát személyével, származásával szentesíti.”