// 2025. július 7., hétfő // Appolónia
Magyari Lajos Magyari Lajos

Johannis száz napja

// HIRDETÉS

Ha magyar nemzetiségűként nézem Klaus Johannis ténykedését, el kell mondanom, József Attila egyik híres versét idézve szabadon: „nem szidott, nem is nézett énrám…”

(Külön)Vélemény

Szerző: Magyari Lajos
2015. április 08., 07:25

„Tény, hogy az államfő semmi látványosat nem cselekedett, semmi meghökkentőt nem mondott e száznapos időszakban, kormányt sem váltott – jószerével nem is bírált! –, az esetleges lemondásokat békésen elfogadta, a kinevezéseket jóváhagyta. Talán mindössze a Román Hírszerző Szolgálat új igazgatója, Eduard Hellvig kiszemelésében és kinevezésében játszott igazán aktív szerepet. Ez pedig a román lélek és temperamentum megítélése szerint jóformán a semmivel egyenlő.

Egyetlen gyújtó szónoklatot sem tartott, nem trombitálta össze az újságírókat, hogy alaposan beolvasson valakinek, valakiknek az ő színük előtt. Klaus Johannis elnök így lett máris unalmas és szürke politikus, aki semmilyen csemegét nem szolgál fel a botrányra és szenzációra éhes sajtónak. Nem vitatom, elnökünk nem egy született szónok, s nem azért, mert nem anyanyelvén orátorkodik (úgy vélem, németül is pontosan ilyen tanáros-unalmas lenne), hanem mert ő egyszerűen ilyen. S ezért nem is szeret szónokolni.

Klaus Johannis elnöki mandátuma – a népszerűség vonatkozásában legalább – tehát nem indult szerencsés csillagzat alatt, s ha így folytatja, könnyen lehet belőle minden idők leg­unalmasabb román elnöke. Ha magyar nemzetiségűként nézem Klaus Johannis ténykedését, el kell mondanom, József Attila egyik híres versét idézve szabadon: »nem szidott, nem is nézett énrám…« Pedig én is rá szavaztam, rengeteg erdélyi magyarral egyetemben. Bár már akkor tudtam, hiába várnánk tőle a mi dolgainkért való karakán kiállást. Inkább lesz ő a »bezzeg Klaus«, aki a romániai áldemokráciát személyével, származásával szentesíti."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő