„Átütő sikernek semmiképp sem nevezhető mindaz, ami az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa monitoringbizottságának ülésén történt – a testület úgy találta, nem illetékes a székelyföldi önkormányzatok által elfogadott autonómiapárti határozatok ügyében, ezért nem monitorozza a romániai régiósítási folyamatot –, ennek ellenére az autonómiaküzdelem jelentős pillanata volt a tegnapi strasbourgi meghallgatás, melynek következményei pozitívak lehetnek.
A történtek rávilágítanak egy sor olyan problémára, amelyet ideje volna végre megoldani. Mindenekelőtt arra, hogy Európában továbbra is igen kevéssé ismerik helyzetünket, és önálló külpolitika, hatékony diplomáciai tevékenység nélkül még sokáig hitelt adnak a hivatalos román álláspontnak, mely szerint biztosítottak a nemzeti kisebbségek jogai. Érdemes e tekintetben alaposan elemezni, milyen mértékben járult hozzá Bukarest eme sikeréhez a magyar érdekképviselet kormányzati szerepvállalása.
Olvasson még:
Az egyórás vita egyik legkézenfekvőbb haszna ezért, hogy számos európai tisztségviselő egyáltalán tudomást szerezhetett a székelyföldi problémáról, arról, hogy Romániában mégsem oldották meg oly példaértékűen a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait, mint azt Bukarest állítja. Azt is a pozitívumok közé sorolhatjuk, hogy elhangzott valamiféle ígéret, mely szerint jövőben az Európa Tanács megvizsgálja, Románia miként teljesítette vállalt kötelezettségeit. Nem halkulhat tehát hangunk, csakhamar újabb esély nyílhat jogköveteléseink bemutatására – és ha most ki is dobtak az ajtón, talán visszamászhatunk majd az ablakon. Kiemelhetnénk továbbá, hogy szinte észrevétlenül, de létrejött egyfajta munkamegosztás az erdélyi magyar szervezetek között.
Az autonómiapárti határozatok elfogadását ugyanis a Székely Nemzeti Tanács javasolta, a dokumentumot megszavazó ötven önkormányzat túlnyomó többsége RMDSZ-es vezetésű, a voksolások során pedig minden magyar párt ugyanazt az álláspontot képviselte. Ez a fajta munkamegosztás, illetve ennek kiterjesztése a jövőben elengedhetetlen, hiszen az autonómiaküzdelemben egyaránt szükség van mindenkire és mindenre: mozgalmi háttérre, tömegmegmozdulásokra, diplomáciai eszközökre, parlamenti jelenlétre, a románsággal folytatott párbeszédre.”