// 2026. szeptember 19., szombat // Vilhelmina

Színházunk, a Sirály

// HIRDETÉS

Ahányan láttuk, ahányszor láttuk, annyiféleképpen éltük meg a Reflexen is bemutatott Sirály című szerb előadást, Tomi Janežič és az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház előadását. Annyira gazdag élmény, annyira mély, annyira a zsigerekig ható felismerés és megtisztulás, hogy nincs elég hely a képernyőn ahhoz, hogy mindenről írjunk.

Elmondom, nekem miért meghatározó élmény a Sirály. Szerintem bárki arra vetemedik, hogy erről az előadásról írjon, magáról fog írni. Mert nem a frenetikus színészi alakítások, nem a minden vesszőig végiggondolt és nagyon pontosan értelmezett, kontextusba helyezett szöveg, nem a külsőségek írják le ezt a hat és fél óra tömény élményt. Hanem az, hogy hová visz el. Lehet, hogy csak egy mondata. Lehet, hogy csak egy képe. Lehet, hogy egy színész arca is elég.

Nem tudom, kinek mi lehetett fontos, bár szerettem volna órákig folytatni a beszélgetést, minden nézőt megkérdezni, mit viszr haza. Minden színészt kifaggattam volna arról, hogy egy ilyen előadás után hogyan lehet fellépni egy hagyományos előadásban, ami, szerintem, legyen bármennyire profi, közönségesnek és sekélynek hat a Sirály után.

 

A rendező

Azt hiszem, nem a színház érdekli. Az embert kutatja. A drámai formák, a közönség, a színpadra állított szövegek csak ürügyül szolgálnak ahhoz, hogy megtaláljon valamit, elmondjon valamit rólunk. Magáról, a színészeiről, a közönségről. Mint ahogy nem retten vissza egy maratoni hosszúságú előadástól, nem retten vissza attól sem, hogy közhelyeket, agyoncsépelt könnyűzene-számokat építsen be előadásába. A hangsávban sok vallomás hangzik el a próbákon fölvett beszélgetésekből. Kis magyarázószótárt kapunk mindenfélére, például lefordítják a tanító fizetését mai árfolyamra, a versztát átszámolják kilométerre – fontos, hogy mindent értsünk.

 

A fura kifejezésekhez is magyarázatot keresnek. Például a sirály bizonyos vidéken, régen, hímringyót jelentett. A gazdag vénlányok megvették maguknak férjnek. (Ilyen értelemben az előadás főszereplője a gyenge akaratú, gazdag és nála jóval idősebb nők karjában tengődő Trigorin is lehet.)

 

Tomi Janežič  végigvezényeli az előadást. A sepsiszentgyörgyi fesztiválra nem tudta elkísérni a társulatot, ezért a Trigorint játszó színész vette át karmesteri szerepét. „Ha a rendező itt volna…” kezdetű mondatai arról szóltak, hogy más előadásokon miket szokott mondani, mire hívja fel a figyelmet, milyen anekdotákat mesél a közönségnek.

 

 

Ezek a kiszólások kitűnő alkalmat szolgáltatnak arra, hogy szembenézhessen az aznapi közönséggel, hogy felmérje az energiaszintet, a nézőtéri „időjárást”, és aszerint vezényelje le az aznapi produkciót. Mert színészeit biztatja. A szemükbe néz, kíséri mozdulataikat. Már nem instruál, arra semi szükség. De velük van. Amikor csak teheti, erről meg vagyok győződve. Mindannyiuknak, színészeknek és rendezőnek is közös élmény ez az előadás. A nézőktől pedig időnként megkérdi: elfáradtak? Gratulál, hogy ennyit kibírtak, és örül, őszintén örül, hogy még ott vannak, vévignézik ezt a mindenféle szempontból megpróbáltatást jelentő előadást. 

 

A próba 

A rendező többször hangsúlyozza, hogy nem előadást látunk, hanem egy munkafolyamatba tekinthetünk be, ez csak próba. Lazán belefér, hogy viccelődjenek, hogy cigizzenek, hogy vizet igyanak, hogy élcelődjenek és vitatkozzanak. Éppen ezért a színészek minden pillanatban egyszerre szereplők, a Csehov által megálmodott és papírra vetett igazukkal, és a szereplőket alakító színészek, önmaguk. A kettősség fenntartása első pillanattól a legutolsóig, amikor szemünkbe nézve köszönik meg az együtt töltött fél napot, a legizgalmasabb színészi bravúr, amit valaha láttam.

 

A fentiek fontos részletek, hogy a következő jelenet igazát megérezzük.

 

„Én sirály vagyok... De nem! Színésznő vagyok” – mondja Nyina (Makai Imre fordításában). Talán a világirodalom egyik legmélyebb és legnehezebb női monológja ez. Tomi Janežič előadásában nem ott és nem úgy hangzik el, mint egy drámai színházban. A Polina Andrejevnát játszó színésznő egyszer csak úgy dönt, hogy kilép szerepéből. Térden csúszva mondja: színésznő vagyok… És a színészlét minden mélysége és magassága benne van abban a képben, ahogy körbejárja kollégáit, és mintegy önkívületi állapotban jelenti ki: ő most Nyina lesz, elmondja a monológot a 20. oldalról. „Én sirály vagyok... De nem! Színésznő vagyok.” – és nem lehet kibírni, annyira őszinte és fájdalmas. 

 

 

Ekkor, ebben az emelkedett pillanatban hangzik fel az említett Oliver Dragojević-dal, a

" target="_blank">Moj Galebe (Én sirályom?) jugoszláv popsláger a nyolcvanas évekből. A fél nézőtér a könnyeivel küszködik, a másik fele meg zokog. A színészek naiv koreográfiával kísérik az élőben előadott dalt, józan ember nyüszítve röhögne, de abban a pillanatban mi már nem vagyunk józanok. A színészek már elbűvöltek, transzközeli állapotban, forgó szemekkel követjük minden rezdülésüket.

 

Egy kép: a lovak

A Főtér az előadás magyar szereplőjét szólította meg egy miniinterjúra. Döbrei Dénes Samrajevet játssza. A jószágigazgatót állandóan azzal gyötrik, hogy a mezőgazdaságban nélkülözhetetlen lovakat adja át az urak és hölgyek kedvtelésére. Nem teszi. De egyszer csak, az előadás második felvonásában, amit talán a hallucinogén szóval kellene jellemezni, lóvá változik. És lóvá változik minden szereplő. A súgókat játszó színésznők üvöltik a szövegeket, minden kakofónikus, és a színészek, mint kikötözött lovak, egy szűk kalitkában trappolnak, prüszkölnek, nyerítenek.

 

 

(Csehovot más darabban is foglalkoztatják a lovak. Piscsik a Cseresznyéskertben egy lóval azonosul, egyenesen azzal kérkedik, hogy a családfája Caligula lováig vezethető vissza. Ezzel a lovas képpel ismét azt éri el a rendező, hogy sokkal, sokkal messzebb gondolunk, ha akarunk, mint a jelen idejű és magával ragadó cselekvésre.)

 

A klub

Az előadásnak rajongótábora is van. Már nem egy elfogult nézővel találkoztam, aki megnézi, ahányszor csak teheti. Mintegy két éve a temesvári TESZT-en láttuk. Akkor is több napra szolgáltatott mély beszédtémát ez az előadás. Azóta is így van. És minden árnyalata más, minden megtekintés minden perce újabb és újabb felismerés. Mert új a mi, egyéni hozzáállásunk, mert a kintről, a színházon kívülről hozott terhünk, amitől meg kellene tisztulni, aznap éppen más fénytörésbe helyez minden szereplőt, más hangsúlyt emel ki minden mondatból. Ja, persze, szerb előadás. De annyira, annyira nem számít, hisz igaz. 

 

Videók: Oláh-Badi Levente, Erdély László

Fotók: reflexfest.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Súlyos baleset Maros megyében: két halott, négy sebesült – hírek vasárnap
Főtér

Súlyos baleset Maros megyében: két halott, négy sebesült – hírek vasárnap

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Erdélyben született és négy nyelven is folyékonyan beszél Nicușor Dan harmadik miniszterelnök-jelöltje
Székelyhon

Erdélyben született és négy nyelven is folyékonyan beszél Nicușor Dan harmadik miniszterelnök-jelöltje

Siegfried Mureşan Nicușor Dan elnök harmadik miniszterelnök-jelöltje. A 45 éves politikus az Európai Néppárt (EPP), illetve az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke.

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó
Krónika

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó

Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.

Elkobozták a be nem könyvelt pénzt Hargita megyében
Székelyhon

Elkobozták a be nem könyvelt pénzt Hargita megyében

Az adócsalás megelőzése és visszaszorítása érdekében a Hargita megyei rendőrség autóalkatrészekkel foglalkozó cégekhez és az autószervizekbe szállt ki ellenőrzésre. Több törvénysértést is találtak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS