„Azt mondja hétfőn az egyik ismerősöm az utcán: siet haza, lássa, kit tartóztattak le, amíg a piacon volt. Azt is mondta, hogy nem is nagyon akaródzik kimenni a házból, annyira érdekes a sok bilincscsörgés. Jó látni, mondja, hogy szép sorjában mind bekasztlizzák azokat, akik saját érdekeiket kergetve nyomorba döntötték emberek millióit. Csak akkor szomorodik el, teszi hozzá, amikor egy-egynek sikerül »kicseleznie« az igazságszolgáltatást. De ami késik, nem múlik – teszi hozzá szemmel látható kárörömmel, és gyorsan elköszön, nehogy lemaradjon valami »jóról«. (…)

A volt államfő, aki ugyan maga sem éppen ma született bárány, a hét végén kárörvendve jelentette ki, hogy a politikusok reszketnek az ügyészektől. Azt mondta, megválasztásakor az igazságszolgáltatás a politikusok kiszolgálója volt, mandátuma végére azonban már a politikusok sem tudják büntetlenül megkerülni a törvényeket. Persze, nem fenyegetésnek szánta, de senki se legyen nyugodt, aki lopott – mondta.
Hát nem a káröröm a legszebb öröm?”