S persze a politika ott van majd mindenben: az orosz-ukrán konfliktushoz való eltérő viszonyulás miatt a román állampolgárok Kárpátalján is népszerűbbek, mint a magyarországiak.
„Ülünk az autóban, fent a rámpán, alattunk, mellettünk egyenruhás ukrán vámosok (?) keresgélnek, kopogtatnak szorgalmasan. Még soha nem kellett ilyen rámpára felhajtanom. Igaz, még soha nem is tekintettek potenciális csempésznek, pedig jó negyedszázada valóban csempésztem: verseket egy pipa szárában Budapestre. (...)
Egyébként kevés jele van annak, hogy az ország keleti végeiben háború dúl, látszólag saját magával, önnön lázadóival, valójában Oroszországgal. Azért Ungvár belvárosában feltűnő a Putyin színes arcképével nyomtatott vécépapír az utcai árusoknál, illetve több rendőrt látni a köztereken annál, amihez a szemünk itthon szokott. S persze a politika ott van majd mindenben: az orosz-ukrán konfliktushoz való eltérő viszonyulás miatt a román állampolgárok Kárpátalján is népszerűbbek, mint a magyarországiak. Arról nem hallottam panaszt, hogy az ott élő magyarokra is kihatna a Budapesttel szembeni neheztelés a Putyinnal való barátkozás miatt. Nagyobb baj ezeknél, hogy a háború további szenvedéseket okoz az országnak, folyamatosan veszít az értékéből a nemzeti valuta, a leszakadó rétegek helyzete siralmas.
Ha egyszer majd elhallgatnak a fegyverek, iszonyúan sok pénz kell majd ahhoz, hogy ezt az országot valahogy talpra állítsák. Egyedül nem lesz képes rá. De ki állja majd a számlát? Az amerikaiak, az oroszok, esetleg megint a németek? Netán többen együtt? Moszkva aligha tűri majd, bármennyit is csípjen le magának a keleti végeken, hogy az Unió vegye a kezébe a válságkezelést, az ezzel járó befolyással együtt. (Azért örvendetes látni itt-ott, határon átnyúló uniós projekteket hirdető táblákat.)
De talán nem is biztos, hogy a döntő kérdés az infrastruktúra korszerűsítése, a környezetvédelem helyzete, illetve életet lehelni az ukrán gazdaságba, közben minimumra szorítani le a majdani támogatások elsikkasztását. Ennél is lényegesebb, sikerül-e szemléletet váltani ebben a közép-európányi országban, a legjobb elemeket átvenni az európai értékekből, a demokratikus értékeket, a szabadságot, amit oly könnyű megszokni. És oly könnyű fanyalogni.
Amikor végre legurulunk a rámpáról, arra gondolok, milyen jó lesz majd jó félóra múlva megérkezni Romániába. Ha úgy tetszik, hazaérni az Unió területére, a Partiumba.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…

A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…