„Ülünk az autóban, fent a rámpán, alattunk, mellettünk egyenruhás ukrán vámosok (?) keresgélnek, kopogtatnak szorgalmasan. Még soha nem kellett ilyen rámpára felhajtanom. Igaz, még soha nem is tekintettek potenciális csempésznek, pedig jó negyedszázada valóban csempésztem: verseket egy pipa szárában Budapestre. (…)

Egyébként kevés jele van annak, hogy az ország keleti végeiben háború dúl, látszólag saját magával, önnön lázadóival, valójában Oroszországgal. Azért Ungvár belvárosában feltűnő a Putyin színes arcképével nyomtatott vécépapír az utcai árusoknál, illetve több rendőrt látni a köztereken annál, amihez a szemünk itthon szokott. S persze a politika ott van majd mindenben: az orosz-ukrán konfliktushoz való eltérő viszonyulás miatt a román állampolgárok Kárpátalján is népszerűbbek, mint a magyarországiak. Arról nem hallottam panaszt, hogy az ott élő magyarokra is kihatna a Budapesttel szembeni neheztelés a Putyinnal való barátkozás miatt. Nagyobb baj ezeknél, hogy a háború további szenvedéseket okoz az országnak, folyamatosan veszít az értékéből a nemzeti valuta, a leszakadó rétegek helyzete siralmas.

Ha egyszer majd elhallgatnak a fegyverek, iszonyúan sok pénz kell majd ahhoz, hogy ezt az országot valahogy talpra állítsák. Egyedül nem lesz képes rá. De ki állja majd a számlát? Az amerikaiak, az oroszok, esetleg megint a németek? Netán többen együtt? Moszkva aligha tűri majd, bármennyit is csípjen le magának a keleti végeken, hogy az Unió vegye a kezébe a válságkezelést, az ezzel járó befolyással együtt. (Azért örvendetes látni itt-ott, határon átnyúló uniós projekteket hirdető táblákat.)

De talán nem is biztos, hogy a döntő kérdés az infrastruktúra korszerűsítése, a környezetvédelem helyzete, illetve életet lehelni az ukrán gazdaságba, közben minimumra szorítani le a majdani támogatások elsikkasztását. Ennél is lényegesebb, sikerül-e szemléletet váltani ebben a közép-európányi országban, a legjobb elemeket átvenni az európai értékekből, a demokratikus értékeket, a szabadságot, amit oly könnyű megszokni. És oly könnyű fanyalogni.

Amikor végre legurulunk a rámpáról, arra gondolok, milyen jó lesz majd jó félóra múlva megérkezni Romániába. Ha úgy tetszik, hazaérni az Unió területére, a Partiumba.”