Félek – tehát gyűlölködöm

„Az eszmeileg önmagát egyre inkább zsákutca felé terelő, népességszám tekintetében pedig leürülő Nyugat-Európa mintha a saját vége felé tántorogna. Elsősorban népessége fogyásának okán. Másodsorban a hedonisztikus életfelfogása miatt. Amelynek az egyik következménye, hogy a megvetett és elutasított fizikai munkák elvégzésére nem csak beengedte, hanem – jószerével – be is invitálta a harmadik világ döntő többségében iszlám vallású tömegeit. Tette ezt azzal a hátsó számítással, hogy ezeket a betelepülőket, de legalább az utódaikat sikerül majd integrálnia. Az integráció az asszimiláció szándékát takarta valójában, amelynek a folyamatában mindenekelőtt a betelepülők vallásos meggyőződését és életfelfogását óhajtották relativizálni, megrendíteni. (A nyugat-európai elképzelésekben az éppen kudarcot vallott multikulturalitás csak egy átmeneti fázis volna az asszimiláció folyamatában.)

Ebbe a számításba azonban hatalmas hiba csúszott, éspedig az, hogy a betelepülők szellemi asszimilációját csak egy, az iszlám civilizációnál erősebb és kombattívabb ideológiával lett volna lehetséges elérni. Például azzal a harcos keresztény szemlélettel, amellyel Martell Károly 732-ben kiverte a muzulmán arabokat Galliából; amellyel a frank Nagy Károly (768-814) meghódította és a keresztény hitre térítette Észak- és Közép-Európa pogányhitű germán és szláv törzseit, vagy a spanyol reconquista (IX.-XV.sz.) és a keresztes hadjáratok konok hősiessége – és végül a nagy reformátorok és igehirdetők hite, nem pedig a több mint két évszázada védekezve visszavonuló, értékeiben relativizálódott és az ateista racionalitás folyamatos pergőtüzének kitett mai nyugateurópai kereszténység! A lényegében ateista fogantatású racionalitás a fogyasztást isteníti, a minden fajta élvhajhászást pedig az élet központi értékévé emeli. Ez a társadalom soha sem lesz képes arra, hogy eszmei síkon felvegye a küzdelmet az életet egy magasabbrendű rendszer részeként elfogadó, életigenlő és kemény társadalmi szabályoknak magát alávető iszlámhittel szembe.

A Nyugat azt hitte, hogy az élvezeteket mindenek fölé helyező világnézete megejti és megnyeri majd a jövevények millióit. Ezzel szemben az történt, hogy a napjában ötször térdreboruló és homlokukkal a földet megérintő imádkozó iszlámhitűek jórésze megvetéssel, sőt csömörérzéssel fordult el a mai nyugat-európaiak gyakorlatilag semmiben sem hívő képmutatásától.

A fogyasztói társadalomtól és a »mindent szabad, amire pénzed van« lehetőségeitől elfordulva próbáltak ezek a jövevények fogódzókat találni őseik hitében, egyszerű életvitelében és az utódok vállalásában, a »bűnös, nyugati életforma« elutasításával.

Természetesen, akadnak szép számmal asszimilánsok is soraikban, de ez nem a döntő többség! És itt van a bajok, a hibás számítás gyökere. Mert az iszlámhitűek többsége meg van győződve a hite és a világnézete magasabbrendűségéről a nyugati társadalom üres, anyagelvű nihilizmusával szemben. És ha nagyon őszinték próbálunk lenni és kelet-európaiakként szembenézünk önmagunkkal, akkor úgy tűnik, hogy valami igaza lehet annak a sokgyermekes iszlámhitű apának és anyának, aki nem retteg, hanem örvend a gyermekáldásnak, és hisz abban, hogy az ő istene segít majd neki ezeket felnevelni. Ami az élet és a társadalom jövője szempontjából mindenképpen magasabbrendű szemlélet a gyermektelen, a meghasonlott, a holnapjaitól rettegő és a majdnem semmiben sem hívő nyugateurópai átlagpolgár ürességével szemben."