„A kétharmados döntéseket kellő fegyelmezettséggel át lehet vinni ezentúl is, s ha nem lehet fegyelmezettséggel, lehet politikai alkuk keretében. Mind az LMP, mind a Jobbik elvi politizálást folytat, s nem zsigerit. Ha meggyőzik akár egyik, akár másik pártot, akár mindkettőt, van esély, hogy támogassanak kormánydöntéseket, mivel egyiket sem jellemzi a dafke-ellenzékiség. Másrészről a sikeres és hatékony kormányzáshoz nem kell kétharmados többség. Orbán már megmutatta 1998 és 2002 között, hogy jobban tudja használni a kisgazdák miatt kissé instabil abszolút, de nem kétharmados többséget, mint az előző, Horn Gyula vezette koalíció a bő 70%-osat.

Abban is lehet valami, amit Kósa Lajos nyilatkozott az eredmény ismeretében: a baloldal sikeresebben mozgósította támogatóit, hiszen a kormánytöbbség kétharmadának megszüntetését nevezte meg a választás tétjeként, amiben formálisan igaza is volt, míg a Fidesz arra fektette a hangsúlyt, hogy ki képviseli majd Veszprémet és környékét az országgyűlésben a ciklus hátralevő részében. Érthető, hogy a jobboldali érzelmű szavazók jó része tét nélkülinek érezte a választást, míg a baloldal manipuláltjai kiváló alkalomnak arra, hogy kormányellenes indulataikat kifejezzék.

Egy szó, mint száz, Veszprémben nem dőlt el semmi. A kormány kapott egy figyelmeztetést a választóktól, amit jó esetben meghallgat, és integrál a stratégiájába.”