A nagypapás imázs mögött egy kőkemény SZDSZ-es, egy nemzetellenes kommandónak elkötelezett pártember rejtőzött.

Korai volna a Jobbikot temetni, a pártnak több támogatója van, mint a baloldali töredékpártok bármelyikének, stabilan tartja magát tíz százalék felett az összes megkérdezett körében, akiknek ugyebár kb. 40%-a szinte minden mérés esetében bizonytalan.

Miközben egyre több állam vezetője fogja fel, hogy a kapuk szélesre nyitása nem megoldás, az EU prominensei még mindig nem jutottak el odáig, hogy kimondják: az újabb s újabb érkező tömegek nem humanitárius, hanem biztonsági problémát jelentenek elsősorban.

Könnyű addig rokonszenvezni más etnikumokkal, amíg az ember nem érzi magát veszélyeztetve általuk.

Normális gondolkodású közép-európai ember legfeljebb elszörnyülködhet a hír hatására, de hogy örömének szimbolikusan nagy nyilvánosság előtt kifejezést adjon, ez az agymosottságnak igen előrehaladott fokát jelzi.

Orbán Viktornak a vitatott kérdésekben 100%-ig igaza van. Nem 96%-ban vagy 99%-ban.

Vezérelvű pártok esetében, mint amilyen a Fidesz és a Jobbik, szinte egy személyben a pártelnök szabja meg a párt irányultságát. Vona Gábor pedig nagyon elhatározottnak látszik a néppártosodás tekintetében.

Ha nem is ad hitelt Orbán tábora e burkolt vádaskodásnak, de a nemzeti oldal csak veszíthet a torzsalkodás hatására.

Egy szó, mint száz, Veszprémben nem dőlt el semmi. A kormány kapott egy figyelmeztetést a választóktól, amit jó esetben meghallgat, és integrál a stratégiájába.

Ha nem számolunk le a „politikai korrektség” egyes életellenes dogmáival, a „liberális büntetőjog-politikával”, a bűnözők jogainak az áldozatok jogai elé helyezésével, majd leszámol velük a fokozatosan többségbe kerülő muzulmán tömeg.

A frusztrált baloldaliak, akik a kitiltási botrány ideológiai farvizén a kormány korrupcióját emlegetik, azokra adták legutóbb is voksukat, akik a Tocsik-üggyel még népi nevet is adtak a közpénzek magánzsebekbe folyatásának, amit a kilencvenes évek második felében nem kevesen „tocsikolásnak” hívtak.

A Fidesz szavazók elsöprő többsége, ha választani kellene egy Orbán vezette politikai erő és egy Orbán nélküli Fidesz között, habozás nélkül az előbbit választaná.

A népszavazásnak köszönhetjük azt is, hogy sokaknak felnyílhatott a szeme a magát időnként konjunkturális érdekből nemzetinek mondó baloldal igazi természetét illetően.

A magyarság azért használhatja ma sokkal kisebb hatékonysággal a külpolitikát, mint az autonómia kivívására alkalmas eszközt, mert két év híján két évtizede az RMDSZ fő tevékenysége a román imázsápolás volt.

A III. évezred fő törésvonala bizony nem magyar és román emberek között húzódik, hanem az emberi életkörülményekhez ragaszkodó európai helyi társadalmak, valamint a génmanipulált élelmiszerekkel, szellemi filoxérával támadó, a hagyományos értékek helyére a fogyasztói nihilizmust állító globalizmus között.

Akár kitüntetésnek is lehet tekinteni, hogy a posztmodern korszak legkétszínűbb, a második világháború után a legtöbb emberi nyomort és tragédiát előidéző nagyhatalom ilyen nagy figyelemre méltatja Magyarországot.

Az idei három választás, s különösen a legutóbbi, az önkormányzati, mely most vasárnap zajlott, csattanós választ adott megannyi támadásra, rágalmazásra, félremagyarázásra.

Milyen szép lett volna: román szélsőségesek együtt tüntetnek a magyar kozmopolitákkal!