Mihancsik Zsófia vitaindító publicisztikájának kivonatolt változata itt olvasható.

Gazda Albert reakciója pedig ezen a linken.

„Először is: elhiszem, hogy az ő eszménye az állampolgári alapon szervezett állam – természetesen az egzaktság miatt fontos, hogy kinek milyen az állampolgársága, a puszta állampolgárság nem teremt érzelmi azonosulást. A Mihancsik-félék ezt nem fogják fel: érzelmi azonosulásokat, közösségi tudatot nem lehet pusztán szerződésekre alapozni. Habermas állampolgári lojalitáson alapuló elképzelése régen megbukott, mert idegen az emberi természettől.

Nem az »etnikai gondolkodásmód« a torz, hanem az, ami teljesen eltekint az etnikumtól. Egyszerűen így működünk mi, emberek. Alapvetően valamilyen vérségi alapon tágan összetartozó közösségek hoztak létre annak idején államokat itt, Európában. Aztán a felvilágosodás volt az, abszolutizálta a nemzetállamot. Egyszerűen nem hiszem el, hogy még vannak a baloldalon olyan zárványok, akiknek el kell magyarázni, mi az a nemzet, nemzeti érzés. Az állampolgári »modell«, amit ők tolnak, és az »etnikai« modell nem két, versenyző fogalom, amelyből Orbánék kiválasztották az etnikait: az egyik modell régen létezik és működik, ez az etnikai; a másik pedig nem igazán működik, ha abszolutizáljuk. Ez nem jelenti azt, hogy az etnikai elvnek kizárólagosnak kellene lennie és ne lenne szükség a tompítására.

(…)

A két fogalom, amit Mihancsik Zsófiának meg kellene tanulnia, az az »állapotbeli kötelesség« és a »szeretet rendje«. Valóban, minden emberélet ugyanannyira értékes és minden halál ugyanakkora veszteség. A magyar államnak és a magyar nemzetnek azonban elsősorban saját tagjai és közössége felé van ezzel kapcsolatban kötelessége. Ugyanolyan dolog ez, mint hogy egy édesanyának és egy édesapának elsősorban a saját gyermeke élete, nevelése és jóléte a felelőssége, nem a másé. És ez nem opcionális. Amíg a gyermekem éhezik, nem jótékonykodhatok minden áron a többi rászorulóval. Azt pedig hadd ne kelljen elmagyarázni, hogy a kárpátaljai magyarok miért állnak közelebb az anyaország szívéhez, mint mások. Mihancsikék abban a téves elképzelésben élnek, mintha a földkerekségen minden ember ugyanolyan felelős volna minden emberért. Pedig ez nem igaz.

A szeretetnek objektív rendje van: házastárs, gyermekek, szülők, testvérek, rokonok, munkatársak, stb. Ez a rend nem deduktív, hanem induktív, a konkrét »itt és most«-ból, a lokálisból indul ki. A magyar állam sem veheti magára minden ukrajnai kisebbség minden baját: habár nyilván szimpatizál velük, elsősorban a magyarok irányába van felelőssége. S Európa sem veheti nyakába a világ minden baját, ezért korlátozható a bevándorlás. Nem vagyunk felelősek a világ minden szegényéért, minden nemzetiségéért és minden emberéletéért.”