// 2025. július 9., szerda // Lukrécia
Farcádi Botond Farcádi Botond

A német megoldás

// HIRDETÉS

Belegondolni is rémisztő, mihez vezethetett volna, ha a tengerentúli nagyhatalom valóra váltja elképzeléseit, az ukrán hadsereg pedig profi kiképzés után amerikai nehézfegyverekkel felszerelkezve újult lendülettel folytatja a harcot.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2015. február 13., 08:13

„A német kancellár már magyarországi látogatásán leszögezte: nem támogatja az ukrán hadsereg felfegyverzését, budapesti látogatásából hazatérve pedig szinte azonnal útra kelt, és Francois Hollande francia államfővel Kijevbe utazott – éppen akkor, amikor az amerikai alelnök ugyancsak az ukrán fővárosból üzent Moszkvának, és Ukrajna felfegyverzéséről beszélt. Merkel nem hagyta annyiban a dolgot, Moszkváig repültek, és kicsikarták a minszki találkozó ígéretét, majd az Amerikai Egyesült Államokban a Barack Obama elnökkel folytatott találkozó után ismételten leszögezte: Ukrajna felfegyverzése csak mélyítené a válságot.

És lám, igen feszült, maratoni tárgyalások után legalább a remény visszatérni látszik. Ami nem kevés, mert belegondolni is rémisztő, mihez vezethetett volna, ha a tengerentúli nagyhatalom valóra váltja elképzeléseit, az ukrán hadsereg pedig profi kiképzés után amerikai nehézfegyverekkel felszerelkezve újult lendülettel folytatja a harcot. Moszkva aligha nyugodhatott volna bele a dolgok ilyetén alakulásába, így aztán Európa keleti végein elkerülhetetlen lett volna a pusztító háború, mely minden valószínűség szerint rengeteg áldozatot követel, és melynek a kontinens egésze súlyos kárát látja. Ennél azért csak jobb a német megoldás – még ha egyelőre csak átmeneti fegyvernyugvást jelent is."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő