Nem akartam többet írni erről a rettenetes – közvetett hatását tekintve viszont tragikumában is felemelő – történetről. Elég világosan állást foglaltam a Charlie Hebdo szerkesztőségének lemészárlását követő zajos vitában, és most arra kényszerülök, rossz szájízzel, hogy lábjegyzeteljem korábbi mondandómat (bár az alapkérdésben továbbra is egyetértek magammal, természetesen).
Pedig úgy tűnt, hogy Európa talált egy olyan ügyet, amely méltó arra, hogy felsorakozzunk mellé sokan, különböző gondolkodásmódú és világnézetű emberek, akik talán más-más aspektusait emeltük ki a tragédia által felvetett problémahalmaznak, de végül ugyanoda lyukadtunk ki. Párizsban Európa erőt mutatott, szövetségeseivel együtt világossá tette, hogy nem kíván engedni a terrornak, és megvédi a nyugati életformát, azon belül is a modern európai civilizáció egyik legfontosabb vívmányát: a szólás szabadságát.
Voltak már ennél nagyobb tévedések is a világtörténelemben.
Az elmúlt napokban letartóztattak egy 16 éves francia gimnazistát, a „terror dicsőítésének” vádjával, mivel átrajzolta az egyik Charlie Hebdo-címlapot, amin azt írta eredetileg: A Korán szar, nem véd meg a golyóktól. A srác ezt így fogalmazta át: A Charlie Hebdo szar, nem véd meg a golyóktól. A támadás óta nem ez az első ilyen eset, egy ismert francia humorista is megütheti a bokáját egy rossz poénja miatt, egy 14 éves kamaszlány ellen szintén vizsgálódnak, mert hülyeségeket kiabált a vasútállomáson.
Igen, a kamaszok néha hülyeségeket csinálnak.
Ha most valaki efféle szólamokat kezdene hangoztatni, hogyaszongya „kettős mérce”, „mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek”, „a szólásszabadság nem mindenkinek jár”, akkor nem tudnék érdemben vitatkozni vele.
Kétségkívül nem túl ízléses dolog viccelődni a terrorizmus áldozataival, de egyrészt – ne feledjük – egy szatirikus lapról van itt szó (hogyan lehet tiszteletlennek lenni egy humorlappal?), másrészt Mohamedet turbán helyett bombával a fején ábrázolni vagy Jézus ánuszába Szentlelket rajzolni sem épp ízlésbajnok cselekedet. Nem túl ízléses, de – szabad. Azt hittem, ezen már túl vagyunk.
Azoknak pedig, akik azt mondanák erre, hogy ez más, mert mégiscsak élet-halál kérdéséről beszélünk, azt válaszolnám: az is élet-halál kérdése, amivel Charliék viccelődtek és viccelődnek folyamatosan – meglehetős bátorságról téve tanúbizonyságot, egyébként.
Karinthy is megmondta: humorban nem ismer tréfát, de élek a gyanúperrel, hogy nem pont úgy értette, mint a szigorú francia hatóságok.
Képmutatás, Európa a neved.
