„De más területeken sem állunk sokkalta jobban. Az oktatás – az óvodától az egyetemig terjedően – szintén becsődölni látszik. A fiatalok menekülnek a pedagógusi pályától, lassan azok maradnak, akik másra nem alkalmasak. És ők nevelik a legfiatalabb generációt, akiktől mást, többet várnánk, mint amire mi voltunk, vagyunk képesek. Az egészségügy szintén beteg – a magyar nyelvű orvosképzés helyzete reménytelennek látszik, kiváló szakemberek még vannak, de hiányoznak a nagyformátumú, közösségi szolgálatra alkalmas és hajlandó oktatók –, a MOGYE-n kialakult helyzet az állatorvosi lóra emlékeztet, amelyen minden elképzelhető betegség megmutatható. A magyarság gazdasági súlya – különösen Vásárhelyen – elenyésző, még a szempontunkból folyamatosan romló etnikai arányokon is jóval alulmarad.

Ilyen körülmények között törvényszerű, hogy fiataljaink az egyéni menekülés útját választják, többségük egyszerűen a napi megélhetés kényszerétől hajtva vállal külföldön munkát. A legképzettebbek, a legrátermettebbek, a legbátrabbak, akik merik vállalni saját döntéseik felelősségét és azok következményeit, már rég elhagyták a szülőföldet.

Ki csak átmenetinek gondolja távozását, ki véglegesnek. Az legyen világos, minél tovább maradnak távol, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy valaha is visszatérjenek.
Itthon maradnak a megszállottak – akik valami belső kényszer folytán maradnak, mert másként nem tehetnek – és azok, akik kellő képzettség, bátorság híján nem alkalmasak a külföldön való helytállásra, boldogulásra. Valamint azok a középszerű számítók, akik a politika és a klientúrához való tartozás által, az így kiépíthető kapcsolatrendszer révén remélik egyéni boldogulásukat.”