„Kétség sem fért ahhoz, hogy a megyeitanács-elnökök nem fogadják lelkesen a Ponta-kormány legújabb húzását, hisz rendkívül hatékony eszköztől fosztották meg őket: a pénzosztás lehetőségétől. Szűkebb pátriánkban is láthattuk, miként jutottak költségvetés-kiegészítéshez a baráti önkormányzatok, s miként szenvedte meg éveken át például Barót, hogy nem az RMDSZ köreiből választott polgármester irányította.

Háromszéken mára mindez már alig jelentett gondot, szépen besoroltak a tulipános szövetségbe a függetlenek, s azok közül is jó néhányan, akik más párt színeiben nyertek mandátumot. Tették ezt éppen azért, mert másképp esélyük sem volt pluszpénzt látni, a fejlesztési lehetőségek bezárultak előttük.

A kormány legutóbbi, szerdai ülésén elfogadott rendelet kiiktatta a megyei önkormányzatokat a települési költségvetések kiegyensúlyozásának folyamatából, és megszabta a községek, városok, megyei jogú városok és megyeszékhelyek, valamint a megyék költségvetésének alsó határát. A pénzügyminiszter logikája szerint ez decentralizációt jelent, a megyei vezetők pedig központosítást kiáltanak. És lehet némi igazuk, hisz a szubszidiaritás elve éppen arról szól, hogy a döntések a polgárokhoz minél közelebb szülessenek.

Az is vitathatatlan, hogy a megyei elnök jobban ismeri egy község gondját-baját, mint a bukaresti minisztérium köztisztviselői. Csakhogy éppen ezért sokszor, sok helyen vált politikai bosszú vagy éppen jutalmazás eszközévé a pénzosztás, így nőhettek teljhatalmú uralkodókká a »helyi bárók«, akik kézben tartották a polgármestereket, s rajtuk keresztül hozták a szavazatokat pártjuknak, hisz akkor tudták hatalmukat igazán kiteljesíteni, ha az ő miniszterelnökük ült a pénzeszsák tetején, és ők is többet kaphattak a Bukarestből visszaosztott pénzekből.”