„Lám, ez a Ponta-féle kormány is tud örömet szerezni! Közölte, hogy emeli a tanügyi dolgozók fizetését. Nem akarok itt kötekedni, noha sok okom lenne arra, hiszen ha van középosztály a román társadalomban, akkor annak legszegényebb része a tanügyieké. Tessék érdeklődni, tájékozódni.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a fizetésemelésecskét már évekkel ezelőtt megígérte a miniszterelnök valamelyik kampányában, aztán elvetette, mint idejét-erejét múltat. Hogy most hol és mennyi cseppen – mert bizonyosan nem csurran –, azt talán a Mindenható tudja. Itt csak futólag jut eszünkbe, mi lett volna, mi lenne, ha a százhúszezer-valamennyi pedagógus egyszer s egyszerre bejelentené a sztrájkot! Éhezünk, fázunk, letesszük a lantot. Évekkel ezelőtt éppen ilyen sürgető volt már a béremelés.

És itt írom azt, ami ez alkalommal éppen olyan sürgető, mint a tanári, pedagógusi családok gondjának enyhítése. Létezik egy szociális ellátási és gyermekvédelmi vezérigazgatóság a megyében, minden megyében. Azt, hogy „vezér”, újabban tapasztották rá. E hálózat intézményei fölszedik, illetve befogadják az árvákat, elhagyott gyermekeket, a bedobottakat, akiket egyszerűen bedobnak a szülők, hogy itt van, nem tudjuk tartani, vegyék be a melegbe.

Sok a cigány közöttük. És sok bizony a román, a magyar gyermek, különböző okokból apa, anya nélkül maradtak, szerethetők és fürdetésre, nevelésre, táplálásra szorult emberkék. Nos, ezek az alkalmazottak, részben szakképzettek, mikor vagy soha nem kapnak fizetésemelést? Hová tartoznak ők, akik napi 8 órában vannak az elvadultak, neveletlenek és nevelhetetlenek között?”