„Az RMDSZ Markó Béla alapította Ezüstfenyő-díjáról van szó, amely mindenekelőtt a magyarság érdekében elvégzett, hétköznapi apró munkát díjazza.

Ez az “apró” munka azonban hatalmas, szívós, kitartó, céltudatos és következetes. Nem szavakban, szólamokban, nem közhelyekben nyílvánul meg, hanem olyan tettekben, amelyek befolyásolják a kisebb-nagyobb közösségek mindennapjait, életminőségét.

Az elmúlt években és az idei kitüntettek közül sokat ismerek. De hadd maradjak az idei díjaknál és szűkebb pátriámban, Csíkban.

Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere valamikor a csíkszeredai polgármesteri hivatalban tanulta meg, hogy mit jelent a pénzforrások felkutatása, a gondokon-bajokon átvezető pontos munka, és ezt a tapasztalatát úgy gyümölcsöztette a Hargita megye székhelyével szomszédos, népszavazás nyomán újból önállóvá vált községben, hogy évről-évre tapasztalni lehetett a fejlődést, a korszerűsödést, a jó irányú változásokat: az infrastruktúra fejlesztésben, a helyi művelődési élet fellendülésében, a falukép megőrzésében és helyreállításában, a civil kezdeményezések felkarolásában, a múltra, de ugyanakkor a jövőre való figyelésben, a helyi hagyományok megőrzésében és testvértelepülések révén a nemzeti és európai nyitottságban, a pénzforrások felkutatásában mind Bukarestben, mind Budapesten vagy éppen Brüsszelben. És képzeljük csak el, Csíkszentkirály minden utcájában az egykori, korhadó deszkák helyett még új és tartós pletykapadok is vannak, hogy amíg az unokák a közösségi oldalakat keresik a mobiltelefonon, addig a nagyszülők és a szomszédok délutánonként a való világban beszéljék ki magukat.

Mindennek rendkívül sok köze van az oly gyakran emlegett önrendelkezéshez, ha úgy tetszik, autonómiához. Mert erre nem csupán róla beszélő, hanem érte cselekvő emberek képesek. Mint például a másik idei, csíki Ezüstfenyő-díjas, Antal Attila alpolgármester, akinek a Csíki Játékszínnel, a Csíki Kamarazenekarral, az Ezer Székely Leány Napjával, a Hargita együttesel, könyvkiadóval, írókkal, költőkkel, képzőművészekkel, civil csoportokkal kapcsolatos figyelmes és minden apró részletre kiterjedő tevékenységét nagyon is jól ismerem, és meggyőződésem, hogy Csíkszereda művelődési élete nélküle nem ott tartana, ahol most van.

Valahogyan így kell elképzelnünk a szülőföld visszaszerzését, amit az Ezüstfenyő díjak jelképeznek. Nem szólamokban, hanem a mindennapi munka cselekvés-sorozatában.”