„Menteni próbálják hát, ami még menthető, első lépésként a kormányzásról való lemondásról döntöttek. Lan­gyosra sikerült azonban ennek kommunikációja, egyfajta kint is vagyok, bent is vagyok állapotba próbáltak menekülni. S lám, kiderült, ez már rég nem elég. Lassan ébredeznek a november közepi sokkból Kelemen Hunorék, nehezen tudnak kilépni a mindenkinek megfelelni akaró, jó fiú pozícióból, ám lökött egyet rajtuk a román hatalom is, a Mikó-ügyben született ítélet, a Kovászna megyei prefektus egyre élesedő támadásai. Az újabb és újabb pofonok után mintha végre valami olyasmi történne, amire régóta szükség lenne: keményebb hangját kezdi hallatni az RMDSZ, elnöke már feltételekhez kötné a büdzsé, illetve az új kormány megszavazását.

Újratervezésről beszélt Kelemen Hunor szom­baton az SZKT-ülésen, fogódzót azonban keveset jelölt meg, talán csak annyit, a kezdeti, negyedszázada megfogalmazott alapokra épít­keznének. Tudják, hogy változtatniuk kell, de mi­kéntjét még keresgélik. Pedig volt egy-két olyan pillanat az elmúlt években, melyek táppontként szolgálhatnak, a székelyek nagy menetelése például megmutatta, hogy fontos célo­kért közös erőfeszítéssel születhetnek csodák. Nem szlogeneket kell pufogtatni, általános, ködös terveket megfogalmazni, hanem kéz­zelfogható konkrétumokat kitűzni, és azokért következetesen cselekedni.”