// 2025. július 13., vasárnap // Jeno
Mózes Edith Mózes Edith

Elvárások

// HIRDETÉS

Ponta és a PSD valójában nem a gazdasági helyzet, a szegénység, még csak nem is a létbizonytalanság miatt veszített. Hanem amiatt, amit nap mint nap láttak az egyszerű emberek.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes Edith
2014. november 21., 08:09

„Az elnökválasztás első eredménye, hogy megbukott az amnesztiatörvény, és máris két „nagyágyú” mentelmi jogát vonta meg a parlament, és mondott le egy harmadik szenátori mandátumáról. Johannis ígérete szerint mindenkire sor kerül, akinek kivizsgálását a parlament akadályozta meg.

Tehát a honatyák törvény fölé helyezése az egyik oka volt annak, hogy a szociáldemokraták elveszítették a választást. Ponta és a PSD valójában nem a gazdasági helyzet, a szegénység, még csak nem is a létbizonytalanság miatt veszített. Hanem amiatt, amit nap mint nap láttak az egyszerű emberek. Nem beszélve arról, hogy az utóbbi időben egyetlen szabályzóval úgy akarták megerősíteni a pártot és saját hatalmi pozíciójukat, illetve megnyerni a választásokat, hogy megadták a polgármestereknek a »szabad választás« lehetőségét, és kormánypénzekből honorálták azokat, akik – elárulva saját szervezetüket, amely tisztségbe juttatta őket – átálltak arra az oldalra, ahonnan a nagyobb koncot remélték.

Kíváncsi vagyok, mit éreznek most azok a polgármesterek, akik a migrációs törvény nyomán hátat fordítottak saját szervezeteiknek, és az egyre dagadó PSD-be iratkoztak. De ez már egy másik „aktuális” témája lehet.

A kampány tehát véget ért, a parlament is úgy kezdett dolgozni, ahogy a választópolgárok elvárják. Kezdetnek nem rossz, de nagyok az elvárások az új elnökkel szemben. Főleg azt várják, hogy ne próbáljon pártelnökként viselkedni, vagy, amint Băsescu tette, beleszólni a kormányzásba. Az emberek arra is kíváncsiak, milyen lesz a viszonya a parlamenttel, a kormánnyal. Sikerül-e az igazságszolgáltatást kivonni a politika befolyása alól, tud-e hatékonyan tárgyalni és közvetíteni a hatalom és az ellenzék között. Nem beszélve a külpolitikáról, nemzetvédelemről, az alkotmányos jogrendszer kiépítéséről, a jogállamiságról. Meg mindenről, ami nem működött ebben az országban."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Reformok? Milyen reformok, helló?
2025. július 10., csütörtök

Reformok? Milyen reformok, helló?

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?