„Láthattuk, mi történt a nyugati román diaszpórával. Órákon át várhattak a szavazóközpontok előtt, sokan mégse jutottak be zárás előtt, nem tudtak szavazni. Érthető a kinn rekedtek felháborodása. Kevesen annyira gazdagok, hogy úgy tegyenek, mint Ţiriac, aki a hatalmas sor láttán Párizsból hirtelen hazaugrott, és itthon érvényesítette a voksát. Így hát ázva, fázva, megalázva számtalan hazánkfia követelte a román külügyminiszter lemondását. Jogosan. Ha szándékosak voltak a külföldi szavazóközpontokkal kapcsolatos bakik, azért. Ha tudatlanság, hozzá nem értés, nemtörődömség áll mögötte, akkor azért.
Előbbi esetben arról lehet szó, hogy a baloldali elnökjelöltnek jobb a külhoni szavazatok korlátozása, elvégre azok általában a jobboldalt erősítik, akkor meg nem árt, ha valamiképpen csillapítják a külföldön élő román állampolgárok hirtelen támadt nagy szavazókedvét.
A másik eshetőség is fennállhat, hiszen könnyebb nyilatkozgatni, jó román hazafiként szidni és ellenségként beállítani a magyarokat, ahogy a román diplomácia öntelten nyilatkozgató feje tette nem is egyszer az utóbbi időben, mint profi módon, körültekintően, mindenre figyelve megszervezni a határokon túli szavazást.
A külügyi tárcavezető menesztése aligha következik be, pedig még Bukarestben, sőt Kolozsváron is ezt kérték a tiltakozók. A távozóban levő államfő is. Ez azonban nem hatja meg a magát már a Cotroceni-palotában látó kormányfőt. Talál ő elég bűnbakot, ha arra lesz szükség.
De ha a dolgok másképp alakulnak, mint ahogy számít rá, Corlăţean is feláldozható. A média nagyobbik hányada ebben is támogatni fogja. Mint minden egyébben.”