„2008 után a szövetség folyamatosan erodálódott és csak a 2012-es választás során sikerült az azelőtti választást 16.000 ezer szavazattal megelőznie. Azt is látjuk, hogy a szövetség elsősorban 2008 után veszített jelentős mértékben szavazót, pontosabban mintegy 112.531 választót. Szóval, eléggé egyértelmű, hogy e szavazatesést nem lehet győzelemként kommunikálni a választók felé, még akkor sem, ha a magyar-magyar csatát egyértelműen Kelemen Hunor nyerte meg. Ugyanakkor Kelemen nagyon tévedne, ha azt gondolná, hogy a Szilágyi féle mintegy 52.809 választó az RMDSZ-re szavazott volna. A jelenlegi erdélyi magyar szociálpszichológiát jólismerve merjük kijelenteni, hogy ezek hamarabb szavaznának Corneliu Vadim Tudorra mint a tulipánra.
 
Szilágyi Zsolt és az EMNP legalább akkora problémák elé néz mint az RMDSZ, annak ellenére, hogy Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt is lemond. A csütörtöki cikkünkben egyértelművé tettük, hogy Szilágyi elitista kampánya nem talál(hat) célba és az előrejelzésünk tökéleseten be is vált. Nemhogy nem tudta megközelíteni a 100.000 szavazatot, de még a pártjának a 2012-es eredményét sem sikerült szállítania (akkor 58.000 körüli szavazatot kapott az EMNP). A pártja és Szilágyi is el kellene gondolkodnia azon, hogy (már) nem elég csak etnicista és regionalista kampányt folytatni (főleg ha a versenytárs is hasonló lözungokkal kampányol) és főleg ha mindezt úgy kommunikálja, hogy csak a „felső 10.000” érti meg. A tömegdemokrácia a kommunikációt irtózatosan leegyszerűsítette (és egyre jobban leegyszerűsíti), nagyon absztrakt és nehéz jelszavakat a választó már nem ért meg. Még ennél is súlyosabb, az hogy a magyar pártok soha nem érintettek társadalmi problémákat: az RMDSZ azért mert kormányon volt, az EMNP vagy a kihaló félben levő MPP pedig azért mert…..nem jutott eszükbe? Sajnos ez ismét megmutatja azt a tényt, hogy az erdélyi magyar pártok elitjei és a 170 eurós minimálbéren tengődök között a nyelvi szolidaritáson kivül semmilyen, de semmilyen más szolidaritásérzés nem létezik. A következtetésünk egyértelmű: az EMNP ha nem változtat radikálisan kommunikációs irányt rövid időn belül az MPP sorsára jut.
 
Visszatérve a szövetségiekhez, Kelemen Hunor ugyan „agyba-főbe” verte a magyar versenytársát, de úgy járt mint maga Pürrhosz: 6 év alatt 112000 szavazót veszíteni egyenlő 5-6 tábornok elveszítésével. Mikor a győzelmi örömmámorból fölébrednek ezen talán elgondoklkodnak, hiszen ha ez a trend folytatódik akkor 2016-ban bucsút inthetnek a parlamenti helyeknek.
 
Az erdélyi magyarság politikai szervezeteinek krízise a napnál világosabb és ezt nem oldja meg Toró és Szilágyi lemondása sem. Mivel kommunikációjuk csak a politikai rendszer átalakításást célozza meg, nemhogy egyiknek sem sikerült növelnie táborát, de mindkét esetben a szervezeti erodálódás figyelhető meg. Igaz, hogy az RMDSZ az erdélyi magyar voksok fölött Góliátként rendelkezik (a magyar voksok kb. 86%-val rendelkezik), de ez a mammut szervezet egyértelműen az öregedés és a merevedés jeleit mutatja, az elitjének egyre kevesebb köze van a szavazóbázisához. Az EMNP, mint az erdélyi magyar politikai szervezetek Dávidja, a bibliai figurával szemben annyira vérszegény, hogy Góliátot legfeljebb szilvásgombóccal bírta megdobni. Csak etnicista és regionalista kommunikációval az EMNP-nek esélye sincsen az RMDSZ-el szemben, hiszen ennek célközönsége nap mint nap, 25 éve ezt kapja. Az elöregedő erdélyi magyar közösségek szociális problémáinak a választási kampányból való mellőzése, a szövetségiek korrúpciós botrányainak nem megfelelő szinten és mennyiségben való kommunikációja például mind azon okok közé tartozik, amelyek megmagyarázzák hogy az EMNP miért nem tudta növelni, sőt megtartani sem a 2012-es szavazó táborát.
 
Kelemen Hunor, illetve az RMDSZ ugyan nagy győzelmet aratott Szilágyi Zsolt és az EMNP fölött, de úgy, hogy, engedjék meg ezt a hasonlatot, a „harci elefántjainak” nagyrésze elhullott. Vagyis: „pürrhoszi” győzelmet aratott, de a javából.
 
Mindezek után jogosnak érezzük e kérdést: hová-merre erdélyi magyarság?”