// 2025. július 9., szerda // Lukrécia
Szeghalmi Örs Szeghalmi Örs

Megmenthetjük magunkat. Is.

// HIRDETÉS

Ez az ország nem egy, bárki láthatja. Erdély, valamint mi, a Partium és a Bánság folyamatosan előre menne, miközben Ó-Románia visszahúzza az egész „egységes” országot.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szeghalmi Örs
2014. november 03., 13:30

„Ezért is fontos 16-án az urnákhoz járulni, és megpróbálni ismét ellensúlyozni a fejletlen Románia nyomulását, a PSD totális hatalmának elérését. A tét nem az, hogy sokkal jobb lesz-e, hanem az, hogy lesz-e sokkal rosszabb. És higgyék el (sőt, akik emlékeznek rá, idézzék is fel például a bányászhadjáratokat, a magyarellenes pogromot és megannyi más sötét epizódot): a PSD többször megmutatta, hogy igenis lehet a rossznál is rosszabb. Emellett nem véletlenül tart Európa is Pontáéktól, akik ráadásul inkább Moszkvához közelítenék újra az országot – miközben Angela Merkel német kancellár például azon gondolkodik, hogy a döntő voksolás előtt személyesen fogja támogatni Iohannist.

Megannyi jel mutat tehát arra, hogy ismét az Erdély+Partium és Ó-Románia közötti verseny zajlik, ennek kimenetelétől függ pedig az, hogy ők ültetnek-e a nyakunkra újra államfőt, vagy mi választunk magunknak is, egy kicsit előrébb vonszolva az egész országot.

Sokan régóta mondják, hogy ez a Románia nem egy egységes konstrukció, és ha az Iliescuék által megkezdett veszélyes tévutakon halad tovább, akkor szétesik. Én azt nem hinném, hogy ilyesmi bekövetkezne, de ha mégis be kell esetleg, akkor meg mikor jön már ez el? Mert vagy így lenne könnyebb, vagy úgy, hogy együtt maradunk – de akkor előre haladunk. Ez utóbbinak az egyetlen jelenlegi letéteményese Iohannis. Bár lehetne jobb is, most ez van, ő van, ő maradt. November 16-án úgy fest, megint meg kell mentenünk magunkat az ország többi részétől, és az országot önmagától. Menjünk, tegyük meg, legalább próbáljuk meg, ne rajtunk múljon - pár perc az egész.“

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő