Választhatunk

Az első forduló számunkra most főleg a magyar–magyar versenyről szól – hiszen ezúttal nem kell a parlamentből való kieséstől félni.
Hirdetés

„Igaz, a másik kormánypártnak, az RMDSZ-nek is kijutott a »jóból«: bizonyára nem hiányzott nekik, hogy a választás előtti héten derült ki: meglehetősen kétes hátterű és szándékú szervezet képviselőinek közvetítésével ültek le egy második, megkérdőjelezhető legitimitású »neptuni« egyezményt létrehozni a magyarok és a románok között.

Már csak azért is, mert a magyarok az EMNP jelöltjének ringbe szállásával most először két jelölt közül is választhatnak. (Ott van persze kisebbségiként Klaus Johannis is, de nem biztos, hogy jó lenne a magyar közösség jövője szempontjából, ha sok magyar rá szavazva biankó csekket állítana ki a szász, de mégiscsak egy bukaresti párt élén politizáló, a magyar ügyek iránt semmilyen empátiát nem tanúsító jelöltnek.)

Az első forduló tehát számunkra most főleg a magyar–magyar versenyről szól – hiszen ezúttal nem kell a parlamentből való kieséstől félni. A képviselet elvesztésével való riogatás most tárgytalan, az eddigi eredmények és programok alapján döntheti el mindenki, melyik magyar jelölt, melyik magyar politikai oldal politikáját, jövőképét tartja hitelesnek és támogatásra méltónak.”
 

Hirdetés