Nemzedékcsere változás nélkül

Viorel Hrebenciuc és Dan Șova ügye reflektorfénybe állít egy olyan korrupciós folyamatot, amelyet általában hétpecsétes titokként őriznek a beavatottak.
Hirdetés

„Egyszeriben napvilágra került egy olyan színfalak mögötti összefüggés, bűntársak közti megállapodás, mely háttérből mozgatja a román közélet szereplőit, és nyilvánosság előtti alakításaik motivációját megmagyarázza.

Soha kendőzetlenebbül nem tárult fel egy olyan ügylet, melyben hoci-nesze alapon két törtető alkut köt saját aljas érdeke szolgálatára. Egyikük amnesztiarendelet kidolgozásában és elfogadásában volt érdekelt, mert épp folyt ellene a nyomozás, és erről tudomást szerezve, előre büntetlenséget kívánt magának biztosítani, a másik pedig ambiciózus ifjoncként pártelnökségre vágyott, ahogy fogalmaz: a poszt-Ponta-korszakban. Mert ha Victor Ponta elnyeri az államelnökséget, a pártvezetői funkció ugye megürül.

Megígérték hát egymásnak a kölcsönös segítséget, megállapodott a két jómadár, a párt egyik minden hájjal megkent, öreg „machere” és a becsvágyó ifjonc, hogy egymás kezére dolgoznak majd. Az amnesztiarendelet végül elbukott, Ponta utódlása még nyitott kérdés, de a korrupcióellenes ügyészség nyomozati anyaga szembeszökően bizonyítja, hogyan működik a hivatali visszaélés és a korrupció gépezete, melyben a legönzőbb magánérdek mindent maga alá gyűr, legkivált a polgári közérdeket. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a bandává züllött pártokon belül a nemzedékváltás sem egyéb mint a korrupt és elhasználódott, lebukott idősebb nemzedék stafétaváltása a látszat becsületességét áruba bocsátó, „szűzi” ifjúsággal.”

Hirdetés