„S mivel ma már olyan hatalmat gyűjtött a kezébe, amellyel mindent ural Romániában, félnek is tőle közpolgároktól országnagyokig, honatyákig rendesen. Etetik is pénzzel a bársonyszékekben ülők a kékszemű fiúkat, főleg a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) és a Külügyi Hírszerző Szolgálatot (SIE), de azért juttatnak a kisebb sasszembrigádoknak is pénzt a büdzséből, milliós nagyságrendben. (…)

Aztán itt vannak a románná válni nem akaró magyarok, köztük a székelyek, akik, a többségi vezérek szerint, az autonómiával országot akarnának az országban, nem pedig saját létüket megszervezni és megtermelt értékeikkel gazdálkodni, úgy, hogy ne kelljen – mint az eddigi száz évben tették – Regát elmaradt vidékeit segíteniük. De jönnek az oroszok, akikről mindent kell tudni, hogy ne lepjék meg az országot, de főleg Moldovát, ha netán Putyin úgy akarná. S aztán ott vannak az arabok, akik terroristái errefele még nem jártak, de ha mégis járnának, akkor mindennek elejét vegyék… Arról egyetlen szót nem ejtenek, hogy bárki is legyen majd az államelnök, bármely párt kerüljön hatalomra, ők továbbra is uralni akarják Európa e táját. Mégpedig úgy, mint hajdanán, a kommunista diktatúra alatt.

Olyannyira ez a vágyuk, hogy a legfontosabb szolgálatok fejét, Theodor Meleșcanut és George Maiort mozgósították, hogy az előbbi, ha nem is nyeri el az államfői tisztséget, valahol az új elnök udvarába kerüljön, az utóbbi pedig a kormány feje legyen, és válassza ki a neki tetsző minisztereket, és ezzel újabb évekre bebetonozzák a titkosszolgálatok további uralmát.”