Célegyenesben

Statisztikai érdekességek az őszi romániai elnökválasztással kapcsolatban. 1. rész.
Hirdetés

“Soha az ország posztkommunista történetében ennyi, a nemzeti kisebbségekhez tartozó politikus nem jelöltette magát, ugyanis Klaus Johannis mellett benevezett a versenybe Kelemen Hunor (RMDSZ) és Szilágyi Zsolt (EMNP) is. Az elnökválasztásban benevezett nemzeti kisebbségi politikusok növekvő száma azonban szöges ellentétben áll a nemzetiségiek százalékarányának alakulásával, ugyanis soha e nagyon fiatal állam történetében ennyire homogén etnikai-nemzetiségi szempontból nem volt az ország. (…)

A 2014-es választás szokatlanul és rendkívülien ellentmondásos: azon az elnökválasztáson jelölteti magát egy német, amikor már szászt, svábot alig lehet kimutatni Románia területéről, illetve akkor jelölteti magát két magyar elnökjelölt, amikor a magyarság demográfiai helyzete több mint siralmas. Hogy a 19. századi nacionalizmus, a későbbi nacionál-kommunista, illetve a posztkommunista nacionalista (amit nem lenne szabad összetéveszteni a patriotizmussal és főleg nem együtt használni e két fogalmat) manipuláció mennyire áthatotta a társadalmat, az jelzi a legjobban, hogy ebben a pillanatban magyar jelöltnek nemzeti identitása miatt semmilyen esélye sincsen e versenyben (annak ellenére, hogy az egyik magyar jelölt ennek éppen az ellenkezőjét állította). De, hogy elsősorban az erdélyi-medencei, partiumi és bánsági részeken elindult valamilyen mínőségű és mennyiségű erjedés a regionális identitástudat és a a többnemzetiségű pluralizmus felé, azt éppen a felmérések mutatják a legjobban: az Erdélyi-medencében, a Partiumban és a Bánságban a bukaresti Victor Pontának semmilyen esélye nincsen labdába rúgni a nagyszebeni szász nemzetiségű Klaus Johannissal szemben. A legutóbbi felmérések alapján 40 – 60 %-os arány a kettő között, azt sugallja, hogy a regáti politika presztizsvesztesége tovább tart. Ezt – amire egy másik írásunkban is utaltunk (azonban lehetséges, hogy mindez falra hányt borsó) – kellene a Szíjjártó Péter által vezetett magyar külpolitika tudatosítsa: az erdélyi románság regionális identitástudata növekedésének támogatása nélkül az erdélyi magyarság támogatása amolyan történeti pyrhosi győzelemnek ígérkezik. Megítélésünk szerint Székelyföld autonómiája Erdély autonómiája nélkül lehetetlen vállalkozás, következtetésképpen arra szeretnénk felhívni az energikusnak ígérkező külügyminiszter figyelmét, hogy a lovát ne kösse a szekér után. Igaz: a magyar külpolitika 1990 után mást sem csinált.”
Hirdetés