Gyűrött notesz

Az el nem ismert, a meg nem talált. A név nélküli. Ami inkább csak sejtés. Ha Erdélyt mondok, máris pontatlan vagyok, mert Erdély is inkább kirakat, illúzió, a bűvész egyetlen trükkje. Van is, meg nincs is. Ha ott vagyok, szinte tapintható, ha eltávolodom, homályba vész. Ilyenkor irigylem Wass Albert vagy Nyirő mai híveit, a Nagy-Magyarország matricáival közlekedő turistákat, akiknek a kérdésre oly egyértelmű válaszuk van, miközben talán ők kerülik meg leginkább a kérdést.

Tehát: mi a haza? Falatnyi kürtős kalács? Erdélyben énekelt magyar himnusz? Pesten dúdolt „maroknyi székely”? A miccs vagy a töltött káposzta? Tamási Áron vagy Dsida? Szilágyi Domokos árnyképe a falon? Füst Milán klasszikus hirdetése: meglévő érzelmekhez tárgy kerestetik?

Keresem, kutatom hát a tárgyat, amelyre ráönthetném érzelmeimet. Könnyes, ráborulós, feszengős, tenyérizzadós érzelmeimet. Mert ahhoz, hogy hontalan legyek, túl sok hazám van, ahhoz meg, hogy otthon legyek végre valahol, túl sok kétségem. Maradnak a pillanatnyi örömök. Ez a kis borzonti faház, ahol most gépelek. Sosem láttam még eddig, de akár ez is lehet a haza. A kilátás, a sürgés-forgás, a Bucsin-tető idáig hallatszó lélegzete. A friss levegőt szabdaló eső, amely oly közönnyel öntözi a földet. Neki aztán tényleg mindegy, hogy hova esik.

Néha szeretném eltanulni ezt a közönyt. De ahogy megpróbálom, máris árulónak érzem magam. Nem baj, majd csak lesz valahogy. Ha megunom magam, hát hazamegyek. Van még pár cím a zsebemben. 

- See more at: http://www.maszol.ro/index.php/velemeny/36007-papp-sandor-zsigmond-gyurott-notesz#sthash.EbAeAVxB.dpuf