A személyi kultusz eme tombolására, amely szemmel láthatóan tetszett az ünnepeltnek, joggal vetették fel a kérdést: hogyan vezet(het)i és ugyan hová vezetheti az országot egy ilyen ember?
„Mentora, a volt kormányfő és elnökjelölt által »kis Titulescunak« becézett miniszterelnök szombaton, éppen 42. születésnapján, nagyszabású tömegrendezvényen kezdte meg választási kampányát, amelyre pártja hetvenezer résztvevőt mozgósított az egész országból. A Nemzeti Arénában elhangzott születésnapi méltatások kísértetiesen idézték a szomorú véget ért »kondukátort«, mások szerint a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető számára rendezett eseményeket.
Az ünnepelt szónoklatát a nemzeti egységre, országépítő összefogásra koncentrálta: »A románok elnöke akarok lenni, akik a nagy egyesülés századik évfordulóját ünneplik! Azt akarom, hogy valósítsuk meg együtt újra a nagy egyesülést!« – hangzott el többek között a több tízezres tömeg lelkes éljenzése közepette. Rossznyelvek szerint az aréna végében semmit sem lehetett érteni, de ez cseppet sem zavarta a lelkes éljenzőket.
Ha valaki azt hinné, hogy hetvenezer ember spontán szeretetmegnyilvánulása volt a szombati, ki kell ábrándítanunk, mert a kampányindító napján a déli órákban maga az »ünnepelt« a helyszínen ellenőrizte az előkészületeket, ahová százával érkeztek autóbuszok az ország minden sarkából. Egyesek azt mondták, hogy a szállítás és kaja mellé száz lejt is kaptak koponyánként.
Egyébként a kampányindító »megabuliról« sokan és sokat írtak. A kommentálók többségét a hideg rázta a kísérteties emlékektől. A közösségi oldalakon a kommentek többnyire arról szóltak, hogy a kommunista idők köszöntek vissza. A kiabáló vörös szín uralkodása, a zászlók, plakátok, fotók tucatjai, az eksztázis határát súroló lelkes tapsolók, talpnyalók mind a diktatúrára emlékeztettek.
A személyi kultusz eme tombolására, amely szemmel láthatóan tetszett az ünnepeltnek, joggal vetették fel a kérdést: hogyan vezet(het)i és ugyan hová vezetheti az országot egy ilyen ember?"
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Befejezhetetlen írás a Pénzpazarlásra Harminc Éve Rácsodálkozó Döntéshozók Országára rácsodálkozásról.

A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…