Már az ábécé sem fontos

Az ország politikai csatározások eszközévé süllyeszti az oktatást, prédaként dobva azok elé, akik egy-egy mandátum erejéig ülnek az oktatási tárca különböző szintű bársonyszékeiben, és mindent megváltoztatnak, amit elődjük hátrahagyott.
Hirdetés

„A ma kezdődő tanév minden eddigitől eltér, 2014. szeptember 15. annak okán kerül be a történelembe, hogy az első és a második osztályosok tankönyv nélkül vágnak neki az új (reform)tanterv szerinti tanulásnak. Ábécéskönyv nélkül tanulják az ábécét, munkafüzetből a románt, matematikát és természetismeretet, és tanítóik felkészültségén, leleményességén múlik, hogy ilyen körülmények között mire jutnak.
A tanévkezdés másik botránycikke az a miniszteri rendelet, amely megengedi az egyetemeknek, hogy középiskola utáni technikumi képzést indítsanak, amelyekre érettségi oklevél nélkül is be lehet iratkozni. A színvonalas, nagy hagyományú állami egyetemek azonnal kijelentették, hogy nem élnek a lehetőséggel, sőt, követelik a rendelet visszavonását, de a magánegyetemek fontolóra veszik, mert ilyenképpen hallgatókat nyernének. Az a hír is szárnyra kelt, hogy a kollégiumnak nevezett, két-három éves tanfolyamokon kreditpontok szerezhetőek, amelyeket az egyetemi alapképzésre átiratkozóknak elismernek. Ezt Remus Pricopie tárcavezető azonnal cáfolta, a felsőfokú oktatásért felelős megbízott miniszter pedig azt is megmagyarázta, hogy a jól felkészült oktatók és az egyetemek infra­struktúrája miatt lennének eredményesek ezek a kollégiumok.”

Hirdetés